A gyermek nem lehet tervezés kérdése

„Aki adta az áldást, annak gondja is lesz rá”

Élt Nagydobronyban a 80-as évek végén egy kétgyermekes család, átlagos módon, átlagos gondokkal. Miután az édesapát hatalmába kerítette az alkohol, gondjaik fokozatosan sokasodtak, ami megviselte mind az anyagi helyzetüket, mind a családi békességet. A fordulatot a házastársak megtérése hozta, ezt követően pedig született még öt gyermekük. Kupás Sándor jelenleg a nagy­dob­ronyi református gyülekezet presbitériumának tagja, és feleségével, Gizellával együtt a Magyar Evangélikus Irat Mis­szió munkatársai. Ameny­nyiben felkérik őket, igeszolgálatot is vállalnak, falujukban öt éven át evangelizáltak a cigányság körében.

– Hogyan váltak hitbeli társakká?

– Előbb én tértem meg Istenhez, miután úgy éreztem, összeroppanok a családmegtartás súlya alatt – meséli Gizella. – Ez 1984 körül történt, amikor még bűn volt templomba járni, és a határon úgy kellett átcsempészni a Bibliát. Egyszer ezt az igét kaptam: „A te fiaid mind az én tanítványaim lesznek”. Ekkor egy fiam, egy lányom volt, és nem igazán értettem az isteni ígéretet. Később, amikor hetedszer is áldott állapotba kerültem, már csak azt kérdeztem: Hát még mindig, Uram?

– Amióta az eszemet tudom, mindig templomba járó voltam – mondja Sándor. – Nem hagytam ki egy igehirdetést sem, de ez nem volt elég. A világi élet elragadott, és hiába vágyott a szívem a szabadulásra, a magam ereje kevésnek bizonyult. Láttam feleségemen a változást, megfogott, milyen alázattal viseli keresztjét, és igyekszik mederben tartani a család életét. Két évig imádkoztam, hogy velem is megtörténjék ugyanez. Harmadik gyermekünk érkezése előtt, 1988-ban születtem újjá Krisztusban, és egy napon mond­tam le mind az alkoholról, mind a dohányzásról.

– Miként fogadta környezetük a család gyarapodását?

– Leginkább meghökkenéssel, ahogyan mi magunk is, hiszen hét gyermek vállalása nagy kihívás volt a rendszerváltást követő zűrzavaros időszakban – mondja a feleség. – A hit azonban túl lát mindenen. Való igaz, hogy nem így terveztük, de úgy fogadtuk őket, mint Isten ajándékát. Néha persze elhagy a bátorságunk, de úgy gondoljuk, aki adta az áldást, annak gondja is lesz rá. Két gyermekünk iskoláskorú volt, amikor megszületett a harmadik. Őt már hittel fogadtuk. Majd jött a negyedik, azután következtek az ikrek, és ráadásként a hetedik, Barnabás. A Bibliában a hetes szám a teljességet jelenti, s úgy érzem, a mi családunk is így teljes.

– Önök kilencen ülik körül az asztalt. Mennyiben más egy ilyen nagy család élete?

– Nem más, legfeljebb zajosabb. Egy gyerekkel is sok a gond, látom, mennyire le vannak a szülők kötve. Hit nélkül pedig még nehezebb lehet. Isten azonban megsokasíthatja az erőnket. A fiatal házasoknak azt mondanám, hogy a gyermek nem lehet tervezés kérdése, mert aki nem vállalja az áldást, az nem is várhatja azt.

P. Zs.