Szabadulni a szenvedély rabságából

A Kékkereszt vezetői a csongori missziónál

2001. április 13., 02:00 , 13. szám
Felvételünkön (balról jobbra): Nagy László, Olasz Miklós, Hans Rüttimann

Nem mindennapi vendégek érkeztek a csongori szenvedélybetegeket gyógyító misszió legutóbbi rendezvényére: Hans Rüttimann, a Nemzetközi Kékkereszt főtitkára és Nagy László, a szakmai vezetőség tagja, az európai munka felelőse.

Hans Rüttimann: A Kékkereszt egy nemzetközi keresztyén szervezet, amely ma a világ több mint 40 országában működik. Az alapító Louis Lu­cien Rochat svájci református lelkész volt, aki 30 társával együtt elhatározta, hogy segít azoknak az embereknek, akik alkoholfüggőség­ben szenvednek. Mindez 1877. szeptember 21-én történt. A szervezet 1886-ban vált nemzetközivé, ma már egyedül Ausztráliában nem folyik ilyen jellegű mun­ka. A misz­szió két alappillére a rehabilitáció és a prevenció, vagyis a betegség kezelése és megelőzése.

Nagy László: A szenvedélybeteg egyetlen esélye az, ha felismeri, hogy már nem tartja kézben az életét, s ezen változtatni is akar. Ekkor jön el a szervezetünk ideje, amely felkínálja a szabadulás lehetőségét, a helyet, ahol segítenek neki rendbe hozni az életét. A munkatársak nemcsak a szenvedélybetegségtől szabadítják meg a hozzájuk fordulókat. Ezeknek az embereknek sérültek a kapcsolataik. Ha nem alakítanak ki egyensúlyt a családdal, önmagukkal, Istennel, könnyen visszaeshetnek, vagy egy másik szenvedélybetegséget választhatnak. Az első világháború előtt már komoly munka folyt itt, Kárpátalján is. Munkácson és Ungváron voltak központjai a szervezetnek. Az egyház, a keresztyének sokat segíthetnek a Kékkereszt munkájában. A szervezet vezetője azért van itt, hogy megismerje az itt folyó munkát, bátorítsa az abban résztvevőket. Kü­lönösen ebben az országban van nagy jelentősége a szenvedélybetegekkel foglalkozó misz­sziónak, ahol ren­­geteg a probléma. A cson­gori misszió létrejötte ebből a szempontból nagy előrelépés volt, hiszen áttörték a közömbösség falát.

Olasz Miklós, a csongori iszá­kos­mentő misszió munkatársa: Eleinte viszonylag szervezetlenül, spontán módon, keresztyéni együttérzésből próbáltunk segíteni. Ma már egyre többen szimpatizálnak munkánkkal. Erkölcsileg és anyagilag is sokan támogatják ezt a missziói ágat, többek között azok, akik maguk is valamilyen szenvedélytől szabadultak.

Olasz Tímea