Előbb a fogyasztói szempontok, aztán enter
Az utóbbi hetekben látott napvilágot a Tinta Könyvkiadó jóvoltából bagu lászló verseskötete, az argentin típusú családok lemészárlása. Mielőtt bárki azt mondaná, hogy erről mintha már hallott volna, sietek megnyugtatni: nem, ne gondolja, ennek semmi köze semmiféle akció-pszicho-thrillerhez, ez egy verseskötet címe. Abban viszont igazat adok a figyelmes olvasónak, hogy a szerző nevét megtanulhatnám helyesen leírni, vagyis nem kis betűkkel. Ezzel pedig máris a problémák tengerébe kerültünk.
Ugyanis nem tudok rövid és kimerítő választ adni, hogy a szerző miért írja Telly Savalast, Bob Dylant vagy Lennont nagy kezdőbetűvel, a sajátját meg kicsivel, de még azon is töprengkednem kell, hogy Jézus egyszer miért kicsi, másszor meg miért nagy, akárcsak az Úr. Persze, ez sem igaz így, mert nagyon is sok válasz kínálkozik minderre. Viszont, ha beleolvasom a költeményekbe a magyarázatomat, akkor előfordulhat, hogy többet teszek hozzá, mint amennyi belefogalmazódott. Ez pedig újabb gondot, problémát okoz. Miért adjak saját értelmet ezeknek a verseknek, miért kölcsönözzem nekik a saját világomat, amikor az idegen szövegtől épp azt várom, hogy ő tárja föl nekem az ő külön világát, hogy gazdagítson, ahogyan azt rég megszoktam. Szabad-e egyáltalán érthetővé tenni, jelentésessé tenni a költeményt, ha a szerző mindent elkövet, hogy a szavak értelmét ne úgy tudatosítsuk, ahogy azt eddig megszoktuk. Mondok egy példát: amikor a szerző azt írja, hogy „apám másik fenekéről mellyel a farkastorokkal / születő porontyok szájára ült eddig nemigen írt / senki pedig talán megérdemelt volna egy-két sort / hisz sok éhes szájat kellett betömnie...” (nátrium rend) akkor az olvasó gondolhatná azt is, hogy itt egy szerető édesapáról van szó. De fölteszi magának a kérdést: miért épp erre gondoljon, ha a szöveg arról beszél, hogy van egy fenék, amellyel szájakat tömtek be. Ízlés ide, ízlés oda, akkor sem szabad így leegyszerűsíteni a szövegrészeket. Azt a szerzői szándékot, hogy itt a szójelentés nem abban a funkciójában szerepel, ahogyan azt megszokta az ember, tiszteletben kell tartani.
A XXI. század elején a költészet az olvasókat legalább két csoportra osztja. Azokra, akik a verstől hagyományos értelemben vett gyönyört várnak el, a lélek felemelkedését és maradandó nyomot, mint mondjuk, amilyet a szerelem okoz; valamint azokra, akik a költészetben is a szórakozást keresik, a nyelv humorát, a viccek kirobbanó jókedvét, vagy épp a groteszkben, a kifacsart érzelmekben látják az életérzés maiságát.
Az a törekvés is kiolvasható ebből a kötetből, hogy talán közelíteni kellene ezt a kétféle „szélsőséget”, legalábbis erre utaló jeleket szintén képes belelátni az olvasó némely költeménybe. Ezeknek a verseknek az esztétikuma sokkal tisztább, megcsillan bennük a rendre való törekvés, az az egyértelműsítő szándék, amely a költészetnek a világfeltáró természetét mindig is jellemezte. „anyám sokat használta azt a vasalót / próbálta mellén megtartani akárcsak / minket emlékszem csomókban köptük / a vasreszeléket amit titokban kevert / tejeskávénkba hogy jobban tapadjunk és / lefekvéskor is az ágy szélére ülve észre- / vétlennek hitt mozdulatokkal igyekezett a / vasmagot fejünk alá taszigálni utólag / visszagondolva talán ez volt a legké- / nyelmetlenebb mert az uzsonna közé / rejtett patkómágnest is munka volt az / iskolába elcipelni de ettől a vasmagos / dologtól a reggeli fésülködéskor sem az / én sem a nővérem feje nem fért a tükörbe / s ha esténként fölpanaszoltuk anyánk egy / csillagommal tolt minket félre...” (kepler vasalója)
De ez is ízlés dolga: van, aki érzékeli ebben az érzelmek költészetét, van aki másban keresi. Ez utóbbiak számára is álljon itt egy példa, a kötet negyedik ciklusának egyik leghumorosabb darabja, a maszáj ételek. „nem tudja senki milyenek a maszáj ételek. / egyik pillanatban gnúcsorda a másikban / már maszáj étel aztán (enter) // ha hazamegy készen várja. maszáj étel / vagy asszony meg nem lehet mondani / de olyankor többször is (enter) // néha homlokon szúrja meg oldalba feltekeri / a fára amíg él ugrál a szívén át ha már nem / bánja és próbálja megemészteni de (enter) // másnap vendégségbe megy. látja magát / az étlapon. hogy őszinte legyen szarik rájuk. / aztán az (enter). aztán az egész (gnúcsorda)...”
(P. J.)
