Írógéppel az elmúlás ellen

Kígyós népi krónikása

2001. augusztus 10., 02:00 , 30. szám

Csok Bertalan kígyósi egyházi pénztárnok asztalán mindig nyitva van a Biblia. Évekkel ezelőtt látta valakinél, s azóta ő is így tesz, hogy bár­mikor belenézhessen. Szemét és fülét ugyanígy nyitva tartja, s ami érdekeset tapasztal, igyekszik minél hamarabb papírra vetni. Így lett ő egyfajta népi történetíró, az emberi együttélés kró­ni­ká­sa a faluban.

– A festő lefesti az embereket, én a tollammal örökítem meg őket –mondja. – Eleinte a rokonaimról írtam, majd a jópofa szomszédokról, ismerősökről. A történetek egy részét még gyermekfejjel hallottam, s idővel újra eszembe jutottak. Úgy éreztem, meg kell mentenem őket a feledéstől.

– Hogyan kezdődött ez a hobbi?

– 1984-ben Bereg­vá­ron voltam szanatóriumban, ott elég időm volt a gondolkodásra. Sok régi történet, ismerős jutott eszembe, s elkezdtem papírra vetni az emlékeimet. Sokáig szégyelltem ezeket az írásokat, nem mutattam meg senkinek. Később többen biztattak, írjak tovább.

– Mi lesz a sorsa ezeknek az írásoknak?

– Szeretném rendszerezni őket, s később talán fényképeket is készíteni hozzájuk. Jelenleg csak saját szórakoztatásomra írogatok, esetleg készítek néhány példányt az ismerősöknek is.

– Előfordult-e, hogy valamelyik történet szereplője megsértődött amiatt, hogy „papírra került”?

– Egyetlen egyszer fordult elő, hogy az érintett megsértődött, de az is félreértés volt. Egyébként csak mosolyognak rajta az ismerőseim. Mostanában már ritkán említek nevet a történeteimben, így nehezebb rájönni, hogy kiről van szó.

– Úgy tudom, vannak vallásos tárgyú írásai is. Ezek hogyan születnek?

– Betegségeim által közelebb kerültem Istenhez, fontos helye van az életemben a hitnek. Ha a templomban hallott prédikáció megérint, hazajövök, és leírom azt kiegészítve saját gondolataimmal.

O. T.