Készül a kollégium

100-110 diák kap szállást

2001. augusztus 17., 02:00 , 31. szám

A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola meg­ala­kulása óta prob­­lémát jelent a hallgatók elszállásolása. Az albérletek alaposan megterhelik a diákzsebeket, és persze kollégiumi élmények nélkül egyéb­ként sem teljes a diákélet. Az egykori beregszászi Barátság szálló kollégiummá alakítása így sok gondtól szabadítja majd meg a diákokat. A felújítási munkálatok menetéről Csizmár Bélát, a főiskola gazdasági igazgatóhelyettesét kérdeztük.

– A szálló állaga az évek során nagymértékben leromlott. Az épületben nem volt fűtés, a tetőzet, a csatornarendszer tönkrement. Így, amikor átvettük az épületrészt, 1,5 m ma­gasan állt a szennyvíz a pin­­cében.

– Hol tart jelenleg a felújítás?

– A munkák mintegy 40-45%-ával elkészültünk. Kicseréltük a csővezetékeket, felújítottuk a tetőzetet, a fűtési rendszert. Jelenleg folyik a mosdók felújítása, a falak belső felületének mázolása, a nyílászárók cseréje. Épül a kazánház, s előttünk áll még a működési engedélyek megszerzése is.

– Mikorra készülnek el a munkákkal?

– Október elejére szeretnénk átadni a kollégiumot a diákoknak, ez azonban elsősorban finanszírozási kérdés. A vállalatok szerencsére pozitívan állnak a kezdeményezéshez, lehetőségeikhez mérten támogatják a felújítást.

– Milyen lesz a kollégium?

– Az épület felső emeleteit alakítjuk úgy át, hogy 100-110 diák kényelmesen elférjen. Kialakítottunk egy konyhahelyiséget 6-7 gáztűzhellyel, közösségi szobákat az étkezéshez és az esti programok szervezéséhez, mosógépeket és hűtőket szerelünk be egy-egy kisebb helyiségbe. 32-34 két, ill. háromszemélyes lakószobát terveztünk. Minden szobához hideg-meleg vízzel ellátott fürdőszoba tartozik majd.

– Mennyit kell majd fizetniük a diákoknak a kollégiumi szállásért?

– Az elsősorban attól függ majd, mennyire lesznek képesek a diákok megbecsülni a kollégiumot. Amennyiben az éven­­kénti felújítás összege nem lesz jelentős, az meg fog mutatkozni a díjakban is. Igyek­­szünk minimálisra csökkenteni a fenn­tartási költségeket, takarékos berendezéseket vásárolni.

O. T.