Van reménység!

Konferencia Tivadarfalván

2001. szeptember 28., 02:00 , 37. szám

Mezőgazdászoknak, gyülekezeti munkásoknak tartott konferenciát Tiva­dar­­falván a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) a Fundament és a Halm segélyszervezetek együttműködésével. Ez a két szervezet a hatvanas évektől kezdődően működik együtt magyar református gyülekezetekkel, tagjaik hívő keresztyének, a Vrijgemaakti Református Egyház tagjai. A Fundament alapítvány a lelki-szellemi, a Halm az anyagi segélynyújtást tartja feladatának.

A konferencia célja az volt, hogy tudatosítsa a résztvevőkben a keresztyén reménység mibenlétét a hétköznapi életben, s gyakorlati ismereteket nyújtson.

– A kárpátaljai emberek egy része jobb időket is látott már – mondja Lucius W. de Graaff lelkész, a Fundament alapítvány elnöke. – Szeretnénk gyakorlati tanácsokat adni a talpraálláshoz, s reménységet, bátorítást nyújtani. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy ez kölcsönös legyen, hiszen mi is sok új tapasztalattal térünk haza egy-egy hasonló konferenciáról. Becsülöm az itteni emberekben a küzdeni akarást, azt, hogy itt maradnak a nehézségek ellenére is.

A segélyszervezetek munkatársai között voltak lelkészek, vállalkozók, háziasszonyok, tanárok, mérnökök. A konferencia három napján délelőtt a segélyszervezetek és a KRE munkatársai tartottak különböző előadásokat (együttműködés, lelkigondozás stb.), délután pedig a résztvevők munkacsoportokban foglalkoztak a gyakorlati kérdések­kel (helyes étkezés, keresztyén házasság, szerelem, barátság, marketing, eladás és logisztika).

Olasz Tímea