Akár a „régi szép” időkben

Arany Ősz Fesztivál Beregszászban

2001. október 5., 02:00 , 38. szám

38. alkalommal került megrendezésre Beregszászban a járási Arany Ősz Fesztivál. A város központjában kiállított mezőgazdasági és ipari termékek gazdagsága, a programok sokszínűsége is a meginduló fejlődést volt hivatott érzékeltetni.

A virágkarneválon a járás tanintézményei és vállalatai vonultak fel őszi dekorációkkal a Méhes élelmiszerüzlettől az Oázis parkig. A képzőművészet kedvelői számára két helyszínen rendeztek kiállítást. A Bereg alkotóegyesület művészeinek munkái a járási művelődési központban, Titor Vaszil rahói festőművész képei a járási közigazgatási hivatal előcsarnokában voltak megtekinthetők. Az Oázis parkban műkedvelő együttesek léptek fel, a gyermekek számára játékprogramokat, vidám sportvetélkedőket rendeztek. A felnőttek ezalatt bog­rács­­főzőversenyen vettek részt vagy egyszerűen csak „hűsöltek” a sörsátrak árnyékában.

A fesztivál programjaként került megrendezésre a VI. Kárpátaljai Magyar Dalverseny is a BMKSZ fővédnöksége alatt. Mint azt Dévai Nagy Kamilla előadóművésznő, a zsűri elnöke elmondta, bár idén jóval színvonalasabbak voltak a produkciók, a legjobbak kiválasztása mégsem volt nehéz. Egyházi ének kategóriában Demeter Renáta (Rafajna­újfalu), népzeneiben Fehér László (Nagy­muzsaly), könnyűzenei kategóriában pedig Pincés Angelika (Beregszász) bizonyult a legjobbnak. A dalverseny gáláján Ivas­kovics József növendékeié (az ungvári református kórus és ifjúsági kör, a rafajnai keresztyén- és a kisgejőci művészeti iskola, valamint a Credo) volt a főszerep. A műsor záróakkordjaként Dévai Nagy Kamilla és felfedezettje, Csobolya József lépett színpadra.

Az est fénypontja az Amfiteátrumban megrendezett könnyűzenei műsor volt, melyen a külföldi és hazai előadók között fellépett a Hulligans együttes, valamint Havasi Viktor dalszerző és Koós János, akit ezúttal felesége, Dékány Sarolta is elkísért. Koós János műsora után színpompás tűzijátékban gyönyörködhettek a koncert résztvevői.

A fesztivál másnapján került sor a járási kerékpárversenyre, a Vizsibu Labdarúgókupa döntőjére, valamint a Beregszász szépe–2001 szépségversenyre. A közönség és a zsűri véleménye megegyezett, így a Miss Szimpátia és Beregszász Szépe egyaránt Borka Beáta lett ez alkalommal.

A műsorsorozatot utcabál zárta a Kossuth téren, ahol a Nosztalgia zenekar zenélt a szemerkélő esőben az esernyős fiataloknak és időseknek.

Olasz Tímea