Ahol jut idő a betegre

Magánklinika: várakozás helyett csend és tisztaság

2001. október 12., 02:00 , 39. szám

Munkácson valamivel több mint egy éve nyitotta meg kapuit a Kárpátaljai Szent Lukács Keresztyén Diagnosztikai Központ. Az ame­­­­rikai támogatással és mintára létrehozott klinika néhány hónap alatt sikeresen „befutott”, azaz kiépítette a maga klientúráját és kivívta a szakmai körök elismerését is.

Vackó László belgyógyász, a központ egyik alapító tagja készségesen vezetett körbe a kicsiny, de emberközeli és kulturált körülményeket biztosító magánklinikán. A „hagyományos” egészségügyi ellátáshoz szokott szem legelőször a „sort” állókat (ülőket) hiányolta, mivel az ajtók előtt legfeljebb egy-egy beteg várakozott...

– Ez nem véletlen, hisz a betegeket az előre egyeztetett időpontban fogadjuk, maximum öt perc eltéréssel – mondja mosolyogva Vackó doktor. – De nem csak ebben különbözünk az állami klinikáktól. Mi időt szánunk a betegeinkre, a velük való nyugodt beszélgetésre, hisz pár perc alatt nem lehet pontos diagnózist felállítani. Nagyon büszkék vagyunk a jó és megbízható műszerekre, a röntgengépre, az ultrahangos készülékre, az endoszkópra.

Kis számolgatás után kiderül, mindhárom fontos berendezéscsalád vetekszik egy-egy „kiskorú” Mercedes gépkocsi árával, a minőségük is kiváló.

– Diagnosztizáló gépeink európai színvonalúak, ugyanakkor az sem mellékes, hogy nagyon széles a vizsgálati spektrumuk. Az ultrahang esetében a pajzsmirigytől a kismedencéig mindent meg tudunk vizsgálni, és az endoszkóppal sem csak gyomortükrözést, hanem diagnosztizálást és rákszűrést is végzünk.

A rendelő nép­szerűsége folyamatosan és rohamosan nő.

– Már nagyon kö­­zel járunk a bűvös 10.000-hez – ennyien fordultak meg legalább egyszer a klinikánkon az elmúlt 14 hónap alatt. El is határoztuk, hogy a jubileum alkalmával a tízezredik betegünket ingyenesen látjuk majd el. A laboratóriumban például havonta több száz vizsgálatot végeznek el, és a röntgen eddigi látogatottsága is ezres nagy­ságrendű. Jelenleg viszonylag kevesebb a beteg, mivel a falvakban élők el vannak foglalva a betakarítással. Ez is mutatja, hogy nálunk mindig akad, ami fontosabb az egészségnél, és sokan csak a legutolsó pillanatban fordulnak orvoshoz. Ami a szakrendeléseket illeti, a neurológus és az endokrinológus orvosaink a legelfoglaltabbak, hozzájuk hetekkel előbb kell jelentkezni.

A jó felszereltség és szervezettség mellett nem mellékesek mifelénk az árak sem.

– A központ létrejöttének legfontosabb feltétele volt, hogy önellátó legyen, így magunknak kell kigazdálkodnunk a működési- és anyagköltségeket. A lembergi magánklinikákon a betegek átlag ötször annyit fizetnek, mint nálunk, míg a fővárosban esetenként már tízes szorzóval kellene számolni. Az elsődleges kivizsgálás nálunk 9 hrivnyába kerül, minden további pedig 5 hrivnya. A laboratóriumi vizsgálatok ára 2-6 hriv­nya, míg az ultrahangos felvételek ára 5 és 20 hrivnya között mozog. A röntgenszolgáltatások fajtájuktól függően 10-15-25-50 hriv­nyába kerülnek. Néhány vizsgálatunk ugyan „vesz­te­sé­ges­nek” számít, de a legfontosabb az, hogy ezek a szolgáltatások is elérhetőek maradjanak a páciensek számára. Sokat adunk a higiéniára, átlag mintegy 2000 (!) hrivnyát költünk a minőségi fertőtlenítő­szerekre.

Popovics Zsuzsanna