Egán Edére emlékeztek

Történelmi konferencia Beregszászban

2001. november 30., 01:00 , 46. szám

Egán Ede emlékének szentelt történelmi konferenciára került sor magyarországi és kárpátaljai előadók részvételével a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében.

– Azért is örülök ennek a konferenciának, mert az emberek viszonylag sok ­min­dent tudnak a világtörténelemről – mondta nyitóbeszédében Kovács Miklós –, de hogy mi történt néhány éve szűkebb pátriájukban, az gyakran kiesik emlékezetükből.

A 20. század elején élt mezőgazdasági szakember, az ún. hegy­vidéki akció-terv kidolgozójának életét és korát mutatta be Dr. Gott­fried Barna (Nyíregyháza), valamint Ivan Mandrik (Ungvár) történész. Dr. Nagy Mariann (Pécs) adatokban gazdag előadása arról győzte meg a jelenlevőket, hogy a régió gazdaságára elsősorban nem az etnikai összetétel, hanem a természeti és történelmi adottságok hatottak. Vaszil Ilyko és Ivanna Babinec (Ungvár) helyi és magyarországi szerzők írásai alapján nyújtottak a korhoz kapcsolódó monográfiai áttekintést. Bren­zo­vics László, a KMKSZ alelnöke a visszacsatolt Kárpátalja nemzetiségpolitikájának bemutatása révén igye­kezett igazolni, hogy ez minden hiányossága ellenére nem volt fasiszta jellegű, mindössze a rutén akció egy újabb kiadásának tekinthető. Dr. Ko­bály József (Ungvár) a ruszin értelmiségiek körében zajló népelnevezési vitákról tartott előadást, Gönczi Andrea (Beregszász) pedig a kárpátaljai ruszinok vallási szakadár mozgalmát mutatta be levéltári iratok adatai alapján.

Olasz Tímea