Akinek a versei soha nem jelentek meg
A salánki népi költő
Húsvéti locsolóversek, avatóünnepségek beszédei, emlékversek – efféléket írt és ír még ma is a Salánkon élő 67 éves Barta Róza néni, aki még fiatalon kezdett el verselni.
Volt kitől tanulnia és – mondhatnánk – örökölnie is, hiszen már nagyapja és édesapja is faragott verseket. Az apa a cseh éra után bevonuló magyar hadsereg köszöntésére írt verset, amit maga szavalt el büszkén a faluvégen felállított pódiumon. Róza néni első versét is egy nagyapja által írt költemény ihlette mintegy 40 évvel ezelőtt.
Az évek során egyházi, iskolai és egyéb ünnepekre, lakodalmakra, történelmünk nagy eseményeinek évfordulóira egyaránt versbe szedte gondolatait. „Megrendelésre” is írt köszöntő és búcsúztató beszédeket. Mint mondja, bármiről ír, ami megérinti, mivel ez belülről fakad. Egy alkalommal például televíziózás közben az ott látottak annyira megtetszettek neki, hogy az élményből vers született.
– Leültem és csak írtam, írtam, firkálgattam, s fél órán belül már el is készült a vers – meséli Róza néni.
Költeményeit, miután elszavalták, nem őrizték meg a faluban. Soha nem jelentek meg kiadványokban, újságokban, így sok vers örökre eltűnt. Róza néni ezt nemigen bánja, hisz, mint mondja, ő mindig csak magának, a családnak és a falunak írt.
Úgy véli, manapság nincs igény az effajta tevékenységre, mert ez már a diszkó világa. Ennek tudható be, hogy ma már csak nagyon ritkán ír verset megrendelésre. Legutóbb a családban esküvőt tartottak. Erre az alkalomra szintén írt verses köszöntőt, de mint elmondta, már nem volt olyan érdekes, nem tudták úgy előadni, mint régen az édesapjáék. Őket még öröm és büszkeség töltötte el a szavaláskor.
Róza néni húga is írogat. Legutóbb például az elhunyt Lajos Mihály tiszteletes temetésére írt búcsúbeszédet, majd az új pap beiktatására köszöntőt.
Róza néni szerint a versírás ma nemigen jelent kiváltságot a faluban. Úgy gondolja viszont, hogy akik valamennyire is szeretik az irodalmat, a verseket, azok egy kicsit más szemmel tekintenek rá.
kz
