Ne küzdelem, hanem öröm legyen az élet

Szalagavató ünnepség Bátyúban

2002. március 15., 01:00 , 61. szám

A bátyúi középiskolában március 7-én került sor a végzősök szalagavató báljára, melynek ügyes konferansziéja Ember Emese volt. Az ünnepség a végzősök nyitótáncával – a Kék Duna-keringővel – kezdődött, mely osztatlan sikert aratott a zsúfolásig megtelt teremben.

– A végzősöknek a társadalmi viselkedési normák ismeretére is szert kell tenniük az évek folyamán. Ezekről az ismeretekről, készségekről kell számot adnotok a szülők, rokonok, barátok előtt – mondta köszöntőjében Csoma Sándor iskolaigazgató. – A szalagavató ünnepség másik jelentősége, hogy intő, figyelmeztető jel. Figyelmeztet, hogy előttetek az az idő, amikor minden tudásotokat, tehetségeteket, energiátokat arra kell irányítani, hogy sikeresen érettségizzetek, sikeres emberként lépjetek az életbe. Kívánom nektek, hogy az előttetek álló élet ne küzdelem, hanem öröm, boldogság és siker legyen. Befejezésül szeretnék idézni Kölcsey Ferenc Huszt című verséből: „Hass, alkoss, gyarapíts s a haza fényre derül”.

A diákok szüleinek nevében Vakaró Valéria mondott köszönetet a tanári karnak, majd a végzősök búcsúztak el az iskolától, s látták el jó tanácsokkal a 10. osztályos tanulókat. Az „öregdiákok” ezután átadták a jelképes stafétabotot a 10. osztályos tanulóknak.

A 24 végzősnek Csoma Sándor iskolaigazgató és Baraté Béla osztályfőnök nyújtotta át az ünnep jelképéül szolgáló zöld szalagokat, majd a végzősök fogadalma hangzott el.

A 10. B osztály zenés irodalmi műsort adott elő, az A osztály tanulói pedig már-már művészi színvonalon parodizálták a népszerű televíziós műsort, a Mónika-showt. Produkciójuk nagy sikert aratott.

Ezt követően a végzősök egy-egy szál virággal köszönték meg a tanárok munkáját, majd előadták zárótáncukat.

Baráth József