További földcsuszamlások fenyegetnek

2002. május 3., 02:00 , 68. szám

Kárpátalján több mint félezer családot kell kiköltöztetni az idei év október elsejéig, mert otthonaikat földcsuszamlások veszélyeztetik. Mint ismeretes, az intenzív talajmozgás az 1998. novemberi és a 2001. márciusi hatalmas áradások nyomán kezdődött és jelenleg is sok helyen tart a megye szinte valamennyi hegyvidéki járásában. A geológusok több mint 300 földcsuszamlásos hegyoldalt regisztráltak. A talaj mozgása közvetlenül 516 lakóházat fenyeget, közülük 422-t a técsői, 47-et a huszti, 24-et pedig a rahói járásban. Harminc családot azonnal ki kell költöztetni otthonából, míg a többi veszélyeztetett lakost az ősz beálltáig fogják biztonságos helyen lévő épületekben elhelyezni. A múlt héten Hennagyij Moszkal kormányzó felkereste a Técsői járás földcsuszamlások által leginkább sújtott településeit, hogy a helyszínen tájékozódjon a helyzetről. A szemlét követően megbeszélést tartott az illetékes helyi és megyei vezetőkkel, ahol bejelentette, hogy 2,2 millió hrivnyát utalnak ki lakásépítésre, illetve vásárlásra azoknak a családoknak, amelyeknek a nyár folyamán el kell hagyniuk házaikat. Az új otthonok létesítéséhez nyújtott támogatás összegének megállapításánál abból indultak ki, hogy egy négyzetméternyi lakóterület 601 hrivnyába kerül.

V. B.