Ady köztünk él

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Május 10-én Ady Endre emlékére szerveztek szavalóversenyt a Nagydobronyi Református Líceumban.

Megnyitó beszédében Ráti Éva igazgatónő emlékeztetett rá, hogy az intézményben az elmúlt évben emléktáblát avattak a nagy költő tiszteletére, aki egykoron megfordult a líceum épületében. Az Ung megyei fiatalok ez alkalommal két kategóriában mérhették össze tudásukat.

Az általános iskolások között Varga Szabolcs, az Eszenyi Középiskola tanulója bizonyult a legjobbnak (felkészítő tanára Székely Sándor), megelőzve Szallár Brigittát, a Szürtei Középiskola 9. osztályos tanulóját (f. t. Braun Éva). A középiskolások versenyében a Nagydobronyi Református Líceum diákjai állhattak dobogóra: az első Balogh István, a második pedig Benkő István lett, akiket Szopó Valéria, illetve Bálint Csilla tanárok készítettek fel a versenyre.

Pápai Szilvia