Hogyan szolgáljuk közösségünket?

Körzeti csendesnap Nagymuzsalyban

2002. június 28., 02:00 , 76. szám

Körzeti csendesdélutánt szervezett a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet a nagymuzsalyi parókián június 15-én. A találkozóra Benéből, Bor­zsováról, Orosziból, Csetfalváról és Nagymuzsalyból érkeztek fiatalok, hogy ezúttal arra a kérdésre kapjanak választ, hogyan tudják szolgálni közösségüket.

Halász Dezső helyi lelkész üdvözlő szavai után Taracközi Ferenc beregszászi lelkipásztor szólt a közösségről mint Krisztus testéről.

– Sokan küszködnek azzal a problémával – mondta –, hogy mással akarnak foglalkozni, mint amihez értenek. Különbözőek vagyunk, külső és belső tulajdonságaink sem egyformák. Más és más szolgálatot bízott ránk az Úr, mint ahogy a testrészek is különböző feladatokat látnak el. Ha egy testrész hiányzik, az egész test megérzi, ezért is fontos, hogy mindenki megtalálja a maga helyét a gyülekezeten belül.

A testrészek példázatának megbeszélése után a csendesdélután résztvevői rajzok segítségével határozták meg a maguk és a szomszédjuk feladatkö­rét, vágyaikat, majd hat kisebb csoportban dolgozták fel az előadás témáját. A találkozó végén szeretetvendégség várta a fiatalokat, melyen további ismerkedésre, beszélgetésre nyílt lehetőségük.

O.T.