Kapu és labda van

Új alapokon a nagydobronyi futballcsapat

2002. július 26., 02:00 , 80. szám

Nagydobronyban hajdan élénk sportélet folyt, a nyolc­vanas években két futballcsapata is volt a falunak. Az utóbbi években azonban háttérbe szorult a sport. A választásokat követően az új tanácselnök, Szilvási Zoltán első te­en­dőinek egyike volt, hogy a nagy érdeklődésre való te­kin­­tettel újraszervezze a futballcsapatot.

A csapat tagjai kivétel nél­kül falubeliek, családapák, fiatalemberek – olya­­­­­nok, akik a mindennapos ke­­­mény munka után képesek órák hosszat fut­ni a labda után. A felnőtt csapatban a mint­egy húsz leigazolt játékos között 35 éven felüliek is vannak, az ifjúsági csoport 18 játékosa pedig 15-20 éves. A körülmények ugyan nem a legjobbak, de a futballisták lelkesedése nem ismer határt.

– Kapunk és labdánk van, tehát a legszükségesebbek rendelkezésünkre állnak – mondja a tanácselnök –, a stadion azonban siralmas állapotban van. A község nem képes önerőből felújítani, de jelentkezett már egy vállalkozó, aki szeretné kibérelni és rendbe tenni a területet. Éves szinten minimum 4-5 ezer hrivnyába kerülnek a csapatok, amit különböző támogatásokból tudunk biztosítani. A fiatalok felszereléséhez a budapesti MTK-n keresztül sikerült hozzá­jutni, a felnőttek részére pedig a falu dobta össze a mezre valót. A költségeket (labda, bírói tisz­te­let­díj stb.) a tanács állja.

A frissen alakult csapat benevezett a járási bajnokságba, s a jövőben szeretnének feljebb lépni. Majálisokat, juliálisokat szerveznek, hogy ébren tartsák a játékosok lelkesedését. Egy-egy meccs már most is négy-ötszáz nézőt vonz, s arra számítanak, hogy tovább nő majd az érdeklődés.

Az utánpótlás is biztosítottnak látszik, az ügyes lábú fiúk számára létrehoztak egy gyermekcsapatot, amelyet a szülők finanszíroznak. Az 10-12 évesekkel Molnár András, a fiatalabbakkal Hidi Béla foglalkozik. Az edzők maguk is aktív futballisták, akik társadalmi alapon vállalták a munkát.

– A középiskola ifjúsági szervezőjével, Balogh Sándorral végigjártuk az osztályokat – mondja Hidi Béla. – Voltak is jelentkezők, köztük tehetségesek is, akikben megvan az akarat, csak foglalkozni kell velük.

O. T.