Gondviselés adta ingyenkonyha Ungváron
A biztató szó, az odafigyelés jótékony hatása
Az ungvári római katolikus egyházközség és az Ungvári Karitasz Közösség összefogása révén egy lelkes önkéntes csapat március óta ingyenkonyhát működtet a szociálisan hátrányos helyzetű, beteg, valamint egyedül álló idős emberek megsegítése céljából.
– Honnan származik az ingyenkonyha ötlete?
– A Gondviselés úgy hozta, hogy amikor a helyi plébánossal, Domonkos atyával éppen azt fontolgattuk, milyen nagy szükség lenne egy karitatív kezdeményezésre, akkor kaptunk egy komolyabb külföldi, jótékonysági célra szánt támogatást. Így történt, hogy volt miből elindítani a programot – mondja Lázár Ilona nővér, karitaszvezető. – A Karitasz önkéntesei vállalták a főzést, a hét négy napján hatvan adag meleg ételt készítenek el. Az ételt a Kamilliánus családok tagjai, valamint fiatal önkéntesek juttatják el rendeltetési helyükre: kétszer a kórházi fekvő betegekhez, három alkalommal pedig idős, sok esetben egyedül álló rászorulókhoz. Kezdetben nem tudtuk, hogy hosszú távon miből fogjuk fenntartani a konyhát, de hála Istennek, nemrég újabb segélyt kaptunk Gots Antal atyától, ami huzamosabb időre fedezi a működési költségeket. Nagy öröm számomra, hogy fiatalokat is sikerült bevonni a munkába, akik ilyen módon is gyakorolhatják a szeretetszolgálatot.
– Milyen nehézségekkel kell szembenézniük munkájuk során?
– Tisztában vagyunk azzal, hogy amit teszünk, csupán csepp a tengerben, mivel nyilvánvalóan több szegény ember él a városban, mint ahánynak segíteni tudunk. Egyik gondunk a konyha szűkössége, amit ha sikerülne nagyobb helyiségre cserélni, az elkészített ebédek száma is nőhetne. Problémát okoz az is, ha az önkéntesek közül valaki megbetegszik, mert nincs, aki átvegye körzetének ellátását.
Következő beszélgetőtársunk Miklós, aki az elsők között csatlakozott a fiatalok „kézbesítő” csapatához.
– Korábban is működött egy hasonló konyha a városban, ahol szintén szívesen segítettem az ételhordásban. Jelenleg 16 ember tartozik a körzetemhez, akik közül többen mozgássérültek, tolószékhez vannak kötve. Valamennyien idősek, betegek, akikhez a misszionárius és káplán atya is haza jár gyóntatni, áldoztatni. Már az első látogatásaim során az a vélemény alakult ki bennem, hogy mindnyájan sokkal többet érdemelnének jelenlegi életkörülményeiknél. Örömmel végzem a felvállalt szolgálatot, mert látom a biztató szó, az odafigyelés jótékony hatását az egyébként elesett, gyakran megtört és lelkileg sérült embereknél. Persze sokkal több szeretetszolgálatosra lenne szükség, remélem, idővel minden fiatal szívében felébred a vágy, hogy ne csak a saját magánéletével törődjön, de gondoljon a magányos rászorulókra is, így töltve be Jézus szeretetről szóló tanítását.
Időközben az idős Manci néni házához érünk. Kertkapuja évek óta nem nyílik, Miklós fölötte nyújtja át az aznapi meleg ételt. Az egyedül élő idős asszony jól ismeri a fiatalokat. Kérdésünkre elmondja, korábban 20-30 hrivnya nyugdíjból „élt”, most a célsegéllyel együtt 50 hrivnyát hoz számára havonta a postás. Nem sok mindenre telik belőle, ezért különösen jól jön a heti háromszori ebéd, mert ezenkívül nemigen ehet főtt ételt. A 87 éves Marika néni szintén egyedül él, nyugdíja 86 hrivnya. Elmondása szerint az egész telet fűtetlen szobában vészelte át, mivel egyetlen tűzhelyét nem tudja megjavíttatni. Korábban éjszakánként zsemléket sütött és ezek eladásából élt, majd kerti virágait és szobanövényeit vitette piacra, mivel maga már igen nehézkesen közlekedik.
Való igaz, hogy mindnyájan többet érdemelnének. Ennek ellenére nem keseregnek, nem panaszkodnak. Szerénység, az Isten akaratába való belenyugvás árad belőlük.
Imre Adrienn
