A nézők közé zuhant egy Szu–27-es vadászgép

Repülőgép-szerencsétlenség Lembergben

2002. augusztus 2., 02:00 , 81. szám

Nyolcvanhárom ember, köztük tizenkilenc gyermek vesztette életét a Lemberg (Lviv) melletti szombati repülőgép-szerencsétlenség következtében – közölte a rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivője Kijevben. A kórházban ápolt 66 sérültből 23 személynek, köztük hét gyereknek válságos az állapota.

A súlyos katasztrófa akkor következett be, amikor az ukrán légierő 14. hadtestének 60. év­for­dulója alkalmából rendezett légibemutatón egy 28 tonna súlyú Szu–27-es vadászgép a közönségre zuhant és fel­robbant. Július 29-ét az eset miatt nemzeti gyásznappá nyilvánították, a gyászba borult Lembergben meg­kezd­ték az áldozatok teme­tését. Több esetben gondot okozott az elhunytak azo­no­sítása, mivel nem találtak náluk személyi iratokat, vagy mert a holttestek a felis­mer­he­tetlenségig összeroncsolódtak.

A vadászgép két piló­tá­jának sikerült katapultálni, állapotuk az orvosok szerint közepesen súlyos; mindketten gerinctörést szenvedtek, de a körül­mények­hez képest jól vannak.

Az ügyben indított vizs­gálat végét be sem várva, Leonyid Kucsma államfő menesztette a légierő főparancsnokát, Viktor Sztrel­nyi­kov vezérezredest és a hadsereg vezérkari főnökét, Petro Sulijakot. Volodimir Skid­­csen­ko védelmi miniszter a parádét rendező 14. légi hadtest pa­rancsnokát váltotta le, majd röviddel utána maga is benyújtotta lemondását.

A szerencsétlenség okainak kivizsgálására felállított bizottság elnöke, Jevhen Marcsuk, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács elnöke utalt lembergi sajtóértekezletén a személyi döntések hátterére: valószínűnek nevezte, hogy az ukrán légierő parancsnokságának gondatlansága, ezen belül is az eseményt szervező 14. hadtest parancsnokságának hanyagsága vezetett a katasztrófához.

A főügyészség, mely saját hatáskörébe vonta a nyo­mo­zást, már vasárnap bejelentette: rendőri felügyelet alá helyezték Sztrel­­­nyi­kovot és a légierő három további magas rangú vezetőjét, valamint a szerencsétlenséget okozó vadász­gép két pilótáját.

A szakértők meg­ta­lál­ták a harci gép fekete do­bo­zát, s meg­kezdték vizs­gálatát. Kezdetben voltak olyan feltételezések, hogy a tragédiát hajtóműhiba okozta, ám később az állami bizottság ezt cáfolta, ahogyan azt is, hogy madarak kerültek volna a haj­tó­műbe, s azért zuhant le a Szuhoj.

Keddi hírügynökségi je­len­té­sek szerint Jevhen Mar­csuk ki­je­len­tette: a szeren­csét­­len­sé­get az okozta, hogy a Szu–27-es vadász­gép eltért az előírt pályától és berepült a repülőtér öve­zetébe, ahol emberek tar­tóz­kodtak. A repülőgép a földet érintve egy másod­perc alatt száz métert tett meg, letarolva az embereket és az útjába ke­rülő tárgyakat – ezért volt olyan sok áldozat. Azonban nem sza­bad kizárólag a pilótákat hi­báz­tatni, akik egyéb­ként sokkos ál­la­potban vannak és nem tudnak magyarázatot adni gépük lezu­ha­nására. A pilóták azt követően katapultáltak, hogy gépük a föld­nek ütközött, ez már bi­zo­nyított tény – mondta Mar­csuk.

Leonyid Kucsma elnök még hét­főn rendeletben tiltotta be a katonai technika, köztük repülőgépek bemutatóját Uk­raj­nában. Az államfő egy másik döntéssel elhalasztotta az ukrán hadihajók csütörtökre, az ukrán haditengerészet 10. évfordulója alkalmából a Krímbe tervezett díszszemléjét.

MTI–ntk