Falunap Tiszacsomán és Mezőgecsében

2002. szeptember 6., 02:00 , 86. szám
Tiszacsoma

Fess mazsorettek, ajándék fagylalt és DJ-parádé

Múlt vasárnap Tisza­cso­mán tartottak falunapot, melynek helyszíne hagyományosan a helyi futballpálya volt.

A rekkenő hőség ellenére szép számban megjelent közönséget Pősze Attila polgármester üdvözölte, köszönetét fejezve ki a rendezvény támogatóinak, a kulturális program szervezőinek és résztvevőinek.

Bakancsos László megyei tanácsi képviselő, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke a község rendszerváltozást követő történelméről szólva hangsúlyozta: a megtett út, az elvégzett munka fontos előrelépést jelentett a falu közösségének önmagára találásában, megerősödésében. További épülését pedig az olyan közös célkitűzések szolgálhatják, mint például a sztálini lágerekben elpusztult csomaiak emlékművének felállítása.

A továbbiakban a helyi kultúrház mazsorettjei és tánccsoportjai szórakoztatták a megjelenteket, többek között báli táncot, klasszikus keringőt, cigánytáncot és leánykarikázót varázsolva a nem éppen e célt szolgáló, meglehetősen egyenetlen pálya gyepére. A nap fénypontjaként ugyanakkor valamennyi jelenlévő gyermek ajándék fagylaltot és üdítőt kapott, a tinédzserek számára pedig a hajnalig tartó, DJ-parádéval tarkított disco kínált felhőtlen szórakozást.

A nap folyamán labdarúgó-mérkőzésre is sor került, s ezúttal sem maradt el a hagyományos tombola és a bográcsgulyás-kóstoló.

zápszonyi

Szerencsét hozó tombola-bari Mezőgecsében

Vasárnap Mezőge­csé­ben is falunapra invitálták a község és a környező települések szórakozni vágyó közönségét.

A harmadik alkalommal megrendezett népvigalom hivatalos megnyitóján Badak Sándor helyi polgármester köszöntötte a meg­jelenteket, kellemes kikapcsolódást és jóleső felüdülést kívánva mindenkinek.

Ezt követően az ifjú művészeké volt a főszerep, akik estig „birtokolták” az ideiglenes szabadtéri színpadot. A kultúrház műkedvelő csoportja mazsorettek bemutatójával és néptánc-csokorral, az óvoda kis növendékei verses-énekes összeállítással, a helyi „popcsillagok” pedig modern koreográfiájú tátika-produkciókkal szórakoztatták a lelkes közönséget, s Gecse szépe is megválasztásra került. A kulturális programmal párhuzamosan zajló utcabajnokság keretében ezúttal négy csapat mérte össze erejét. A kispályás futballcsata döntőjét végül a Hajnal utca és az Újsor csapata játszhatta.

Az elegáns párok által lejtett táncnyitó keringő Szatmári Viola kultúrházvezető munkáját dicsérte, míg a táncmulatság további jó hangulatát az MB Disco garantálta. A tombola fődíjaként egy masnis bari került kisorsolásra, melytől a szervezők azt várják, hogy újdonsült gazdája mellett Gecse jövőbeli szerencséjét is meghozza.

farkas