2002. szeptember 13

2002. szeptember 13., 02:00 , 87. szám

Az egyházi újév

Polgári naptárunk a pápai indi­k­ciót vet­te át, és az egész világ január elsején ünnepli az esztendő kezdetét. A különböző vallások viszont más és más napot határoznak meg évkezdőként.

Görög egyházunk az ősi konstantinápolyi hagyományt megőrizve szeptember 1-jén kezdi az új évet. A császárság idejében az volt a polgári újesztendő kezdőnapja is. Ezen a napon adták át a császárnak jelentéseiket a tartományok kormányzói és a hadsereg parancsnokai. Az egyház pedig teljes fénnyel, virrasztással ünnepelte az újévet.

Miért szeptember elseje az egyházi újév első napja? Az őszi évkezdetet a természet sugallja az embernek. Ősszel kerül földbe a legtöbb növényünk magja. Mindenekelőtt a búzáé, amit a magyar nyelv életnek nevez. Az első őszi hónap tehát logikusan kezdete az évnek, hiszen jövőnk, életünk a vetéssel kezdődik.

Bizonyára a természet rendje irányította már az Ószövetség népének figyelmét is az őszre, a zsidó újév is ősszel van.

Az első őszi hónap első napját azonban a kereszténység tette az újév első napjává. Hagyományunk szerint ugyanis Jézus Krisztus ezen a napon kezdte meg nyilvános működését. Ekkor vette kezébe Izaiás tekercsét a názáreti zsinagógában és olvasta fel a próféta jöven­dölését: „Az Úr lelke rajtam. Mert fölkent engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy fel­sza­badítsam az elnyomottakat és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” /Iz.61,1-2/

Krisztus nyilvános fellépése új élet kezdetét jelentette. Méltó, hogy ezt a napot az újesztendő első napjaként ünnepeljük.

Szabó Konstantin, görög katolikus parókus, Déda