2002. október 11.

2002. október 11., 02:00 , 91. szám

„…A te szavadra azonban kivetem a hálóm.” (Lk 5,1-11)

Az ember élete során sok dolgot tesz. Születésétől kezdve nevelkedik, ismerkedik a világgal, tanul, dolgozik, hoz jó, illetve kevésbé helyes döntéseket, de visszatekintve a már megélt évekre, felfedezi bennük a hiányosságokat. Többre lettem volna képes, több mindent meg kellett volna tennem. Miért mindig utólag bölcsebb az ember? Mi az, ami az adott helyzetben megakadályoz minket abban, hogy kiaknázzuk a lehetőségeket? A kényelem, a téves értékrend vagy éppen a kudarcok teszik érdektelenné az embert? Rá kell ébrednünk, hogy csak a mának élünk, ha elfutunk a kihívások elől. Ha csak az érdekeket keressük, az éjszakában fáradozó, semmit sem fogó, üres hálóikat öblögető halászokhoz vagyunk hasonlóak.

A mai evangéliumi szakasz Jézus Simonhoz intézett szavaiban nyújt feladatot és egyben bátorítást a mai embernek is. „Evezz a mélyre…” Mindannyian tudjuk, hogy a hálóval való halászathoz mély víz kell. Ez a víz életünket jelképezi, feladatunk ezt az életet felvállalni teljes mivoltában, örömeivel és nehézségeivel együtt. Ne elégedjünk meg a félig megoldott, félvállról vett dolgainkkal, hisz ezek a sekély víz jellemzői, végső soron zátonyra futást eredményeznek. Krisztus a mélyre küld, ezt elfogadva nem maradunk egyedül, barátjává válunk, az Ő és felebarátaink segítségét élvezzük. Mint ahogyan a halászathoz sem elegendő egy ember , úgy az életet is összefogásban kell élnünk: „…vessétek ki a hálóitokat halat fogni!” (Lk 5.4) Közös a feladat és közösek az örömeink is. „Intettek tehát társaiknak a másik hajóba, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek.” (Lk 5.7) Milyen szép, szinte csodálatra méltó dolgok valósulnak meg körülöttünk egy-egy ember nemes gondolatából, elhatározásából, áldozatkészségéből! Merjünk kezdeményezni, nem maradunk egyedül, és ha mégis úgy érezzük, bátorítson bennünket a mai napra választott mottónk: „… A te szavadra azonban kivetem a hálót.” Így talán mi is a kételkedő, olykor Jézust megtagadó Simonokból hitben megerősödött, az életnek örülő, önmagunkat vállaló Kefásokká (sziklákká) válunk. Péterrel együtt mondva: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!” (Jn 21.17)

Levcsenkó Róbert, salánki görög katolikus parochus