Miskolczi József: Imádunk kirándulni a Kárpátokban

Egy magyar vállalatvezető Kárpátalján

2002. november 15., 01:00 , 96. szám

Miskolczi Józsefnek, a MOL-Kárpátalja Korlátolt Felelősségű Társaság ukrán–magyar vegyes vállalat ügyvezető igazgatójának, aki egykoron az uljanovszki katonai-műszaki főiskolán szerzett diplomát, nem volt nehéz megszoknia a kárpátaljai, mondhatnánk posztszovjet gazdasági-üzleti légkört. Az 1995-ben alapított MOL-Kárpátalja élére a szakembert 1997-ben nevezte ki az anyavállalat, a MOL Rt.

– Mik voltak a MOL-Kárpátalja létrehozásának előzményei?

– Azért alapították a vegyes vállalatot, mivel a MOL Rt. stratégiájában szerepelt a külföldi terjeszkedés. A legelső külföldi töltőállomás egyébként Kárpátalján került átadásra 1996 augusztusában. Az azóta megtett útra jellemző, hogy három éve már gyakorlatilag az anyavállalattól függetlenül működünk, a cég eltartja önmagát. Jelen pillanatban csak kivételes esetekben hozunk be üzemanyagot a MOL Rt.-től. Az összforgalom 80 százalékát kitevő üzemanyag-mennyiséget különböző ukrajnai finomítóktól és nagykereskedőktől szerezzük be. A MOL-nak természetesen jelenleg is az a célja, hogy megtartsa ezt a piacot, és amennyiben lehetőség nyílik rá, tovább fejlődjön, bár ez elég nehéz az utóbbi időben, mivel az orosz nagyvállalatok erőteljesen nyomulnak a régióban. Jelenleg egyébként három töltőállomást működtetünk – kettőt Ungváron, egyet pedig Munkácson.

– Szenzációnak számított-e annak idején a MOL megjelenése Kárpátalján?

– Én azt hiszem, hogy igen, mert hat-hét éve alig voltak korszerű töltőállomások Kárpátalján, az itt megépült MOL-töltőállomások pedig megfelelnek az európai szabványoknak. Újdonságszámba ment abban az időben az éjjel-nappali folyamatos nyitva tartás is, az üzlethelyiségek, az automata kocsimosó és a kiszolgálási kultúra is – mindez eltért az akkor megszokottól.

– Mi a MOL-Kárpátalja sikerének záloga, hogyan tudnak versenyképesek maradni?

– Véleményem szerint sikerünk záloga a minőség, a kiszolgálási kultúra magas szintje. Mindenekelőtt a töltőállomások műszaki színvonalát emelném ki, hiszen az utóbbi három évben – ahogy említettem – túlnyomórészt a hazai (ukrajnai – a szerk.) piacon megvásárolt üzemanyagot forgalmazzuk. Azt kell mondjam, nem rossz ez az üzemanyag. Az európai, nyugati üzemanyag színvonalát ugyan nem éri el, de nem rossz. Kell hozzá persze egy olyan technikai rendszer, mint a miénk, a MOL-Kárpátalja ugyanis a töltőállomásokon háromszor szűri meg az üzemanyagot, mielőtt a gépkocsik tankjába kerül. Ami a kenőanyagokat illeti, kizárólag MOL-termékeket forgalmazunk töltőállomásainkon.

– Milyen érzés anyaországi vállalatvezetőként, vállalkozóként itt, Ukrajnában élni és tevékenykedni? Mik a tapasztalatai, benyomásai?

– Biztos, hogy aki először érkezik Ukrajnába, szembe találja magát néhány furcsasággal. Nekem megvolt az az előnyöm, hogy korábban öt évig a volt Szovjetunióban, Uljanovszkban tanultam a katonai-műszaki főiskolán, ott is nősültem meg. Nekem tehát nem voltak különösebb problémáim. Egyedül az zavar, hogy a gyerekek nincsenek velem. Így azután a feleségemmel együtt rendszeresen ingázunk a magyarországi és itteni otthonunk között. Általában péntek délután indulunk haza Budapestre és vasárnap már jövünk is vissza.

– A rengeteg teendő mellett marad-e szabad ideje, s mivel tölti azt legszívesebben?

– Ha itt maradunk a hétvégére a feleségemmel, imádunk kirándulni a gyönyörű Kárpátokban. Valóban csodálatos errefelé a természet, főleg egy magyar ember számára szép látvány a Kárpátok hegylánca, hiszen Magyarország jobbára lapos, mint egy tányér.

Baráth József