Ballag már a vén diák…

Véget ért a tanév

2003. május 30., 02:00 , 124. szám

„Előtted a küzdés, előtted a pálya” – idézik Arany János sorait a csengős, vándortarisznyás ballagási meghívók. Ismét eltelt egy tanév, és a legtöbb iskolában ezen a hétvégén tartják az évzáró ünnepségeket. Megyeszerte idén közel ezer magyar érettségiző és másfél ezer magyar általános iskolát végzett diák lép a „nagybetűs Életbe”.

A Huszti 6. Számú Magyar Tannyelvű Általános Iskola a tanintézmény történetében először középiskolai osztályt is búcsúztat. Üröm az örömben, hogy a nyolc tizenegyedikes diák érettségi vizsgáit, az iskola akkreditálása körül folyó hatalmi mizéria miatt, a megszokott alma mater helyett a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola fogadja majd. A május 30-i rendhagyó tanévzárót előreláthatóan megtiszteli jelenlétével Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke.

Szintén első alkalommal vannak végzősei idén a Munkácsi Magyar Katolikus Líceumnak. Itt huszonegy végzős diák búcsúzik az iskolától május 30-án. Az ünnepség reggel szentmisével veszi kezdetét.

Ugyancsak május harmincadikán szólal meg az utolsó csengő a Nagydobronyi Református Líceumban, ahol 34, és a Nagy­­­szőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában, ahol 40 végzőst búcsúztatnak.

Május 31-én a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban 36, az Ungvári Dayka Gábor Középiskolában 56, a Nagydobronyi Középiskolában 79, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában 24 öregdiák köszöni majd meg az iskolás éveket.

Váradi–Popovics