„Már öt éve gyúrjük az ipart”

Kerozin-buli a Stingben

2003. május 30., 02:00 , 124. szám

A Nagydobronyban nemrég megnyílt Sting ifjúsági szabadidőközpontban vasárnap este közkívánatra fellépett a magyarországi Kerozin együttes. A srácok éjféli érkezése előtt már tombolt a jókedv, négy táncos lábú lány hozta tűzbe ugyanis a publikumot. Axel és Mosquito színpadra lépésekor aztán valóságos őrület tört ki. És szép sorjában következtek a slágerek: a Kismalac, a Da, da…, a Hugacsaka stb. A koncert után a Kárpátaljának sikerült szóra bírni a kimerült Kovács Axelt és Czifra Sándort (Mosquitót).

Axel: – Mi vagyunk a Kerozin – Axel és Mosquito. Idestova már öt éve gyűrjük ezt az ipart, előtte mindenféle dolgot csináltunk. Én egy rock­együt­tesben ordibáltam, Mosquito reklámzenéket írt, aztán hat-hét éve elkezdtünk együtt dolgozgatni. Pesten összejöttünk olyan emberekkel, akikkel el tudtuk kezdeni ezt az egészet, és öt évvel ezelőtt a Kismalac-nótával beindult a történet. Azóta folyamatosan gyártjuk a dalokat és a lemezeket. Eddig négy lemezünk jelent meg, most egy dupla albumon dolgozunk. Az egyik lemezen élő koncert lesz hallható, a másikon pedig remixek. Lesz köztük egy olyan dal is, amilyen még nem volt a Kerozin életében: egy gyönyörű szép lassú szám, melyben ugyanakkor megmaradt a keménység, az üvöltözős téma. Az lesz a címe, hogy Meghalok érted. Miután állandóan mindenféle disznóságokat kiabáltunk, úgy egy éve elkezdtem gondolkodni, milyen szövegeket kellene írni, hogy nagyobb közönséget érintsünk meg. Magamat mint szövegírót próbáltam fejlesztgetni az érzelmesebb témák terén. Így tehát most ötvözzük az erőt az érzelemmel. Ez persze nem azt jelenti, hogy most már eltűnik a trágárság a szövegeink­ből, de lesz olyan dalunk is, hogy a háziasszonyok otthon, a konyhában tudjanak majd sírdogálni rajta.

– Továbbra is megihletnek benneteket az ukrán csajok?

Mosquito: – Az a történet valóban megesett velünk kb. hat évvel ezelőtt. A Da, da… ugyanis úgy született, hogy Debre­cenben egy éjszakai bárban ukrán és magyar lányok szegődtek hozzánk, akikkel békésen eliszogattunk. Amikor kértük a számlát, nem hittünk a szemünknek, mert ahogy a dalunkban is énekeljük, abból az összegből egy húszéves Zsigulit tudtunk volna venni. Végül is ez a kaland ihletett meg bennünket, erre építettük a dal szövegét. Azóta egyébként nem volt dolgunk ukrán csajokkal. Bár gyakran járunk át, de sajnos mindig rohanunk. Azért egyszer csak összejön a dolog.

– Mit szóltok a nagydobronyi és általában a kárpátaljai lányokhoz?

Axel: – Az itteni csajok aranyosak, forróvérűek, nagyon odaadók és jól neveltek, tisztelettudók. Szeretjük őket nagyon, minden tiszteletünk és hódolatunk az övék.

– Rengeteg sztorit hallani rólatok. Valóban ilyen zűrös az életetek?

Mosquito: – Az egész életünk csupa történet, nap mint nap akadnak különböző sztorik, érdekes helyzetek. Az egyik történet éppen kárpátaljai vonatkozású, a tavalyi benei Aréna-táborhoz fűződik. A dobosunk annyira berúgott, hogy beállt a mosogatónőkhöz, cipelte a nagy vizes­edé­nyeket, mosogatott. Tehát adott helyzetben közhasznú munkásként is hasznosíthatóak vagyunk.

– Hol találkozhatnak veletek legközelebb kárpátaljai hódolóitok?

Axel: – Naná, hogy idén is itt leszünk az augusztus 7–10. között sorra kerülő Aréna sátortáborban, ahová mindenkit szeretettel várunk!

Baráth József