Hazakerültek Romzsa Tódor vértanú püspök ereklyéi

„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért”

2003. július 4., 02:00 , 129. szám

Június 27–28-án több ezer katolikus hívő zarándokolt Ungvárra, ahová megérkeztek Romzsa Tódor görög katolikus vértanú püspök földi maradványai. A II. János Pál pápa által boldoggá avatott egyházi vezető ereklyéit szombaton az ungvári görög katolikus katedrális egyik oltárában helyezték el.

A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzójává 1944-ben kinevezett, majd az egykori szovjet állambiztonsági szolgálat (NKVD) által 1947-ben meggyilkoltatott Romzsa Tódor görög katolikus püspök ereklyéi péntek délelőtt a szlovák–ukrán határátkelőnél érkeztek Kárpátaljára. Erre azt követően került sor, hogy a budapesti antropológiai intézetben elvégzett vizsgálatok egyértelműen bebizonyították: Romzsa Tódor földi maradványairól van szó.

A két éve Lembergben II. János Pál pápa által boldoggá avatott Romzsa Tódor ereklyéit ünnepi processzió kísérte a róla elnevezett Görög Katolikus Papi Akadémiára, ahol imádsággal, szentbeszédekkel, egyházi énekekkel és előadásokkal adóztak a mártír püspök emlékének. Kora este ugyanitt szentliturgiát mutatott be Jurij Dzsudzsar, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye segédpüspöke. Romzsa Tódorra emlékezett Ivan Margitics nyugalmazott püspök.

Szombaton kora reggel a vértanú püspök maradványait az ungvári vár udvarára vitték, ahol főpapi szentliturgiát mutatott be Roger Ethegaray bíboros, pápai küldött, Mikola Eterovics ukrajnai érsek, apostoli nuncius, Milan Sasik, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke, Keresztes Szilárd, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke, valamint jelen volt számos nyugat-ukrajnai egyházi méltóság, továbbá a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye szinte teljes papsága, Majnek Antal, a Munkácsi Római Ka­to­li­­kus Egyházmegye püspöke és Puskás László görög katolikus pap, Romzsa Tódor életútjának kutatója, életrajzírója.

A szertartás kezdetén ismertették II. János Pál pápának küldöttéhez írt megbízólevelét. „Áldott az a nép, melynek vannak szent­jei, és amely tiszteli azokat, mert mindenkor át­hat­ja az isteni áldás és szeretet” – írta a pápa.

Jozef Tomka kardinális, kinevezett pápai küldött az utolsó pillanatban megbetegedett, így nem tudott Ungvárra utazni. Az ünnepi alkalomra írt szentbeszédét Jurij Dzsudzsar egyházmegyei segédpüspök olvasta fel: „Romzsa Tódor püspök hősi élete örök példa előttetek. Pásztorotok életútja, egyházi tevékenysége, halálának körülményei, földi maradványainak „utótörténete” külön-külön is ve­tek­szenek egy kalandfilmmel. Az ő élete azonban Krisztus ikonja volt. (...) Rom­zsa Tódor életében és halálában is azt hirdette, hirdeti: maradjatok hűek Jézushoz életetek végéig. ő maga semmilyen kö­rül­mények között nem tagadta meg Is­tent, hitét az ungvári unióban és a ka­tolikus egyház egységében. (...) Szóljon ez a nap arról, hogy a vér­tanúság a hit legnagyobb tanúsága, és hogy nem hiába hullt vére a ti hős püspökötöknek.” Végül Jézus szavait idézte: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igaz­sá­gért, mert övék a mennyeknek országa”.

A főpapi szentliturgiát követően üdvözölte a híveket Roger Ethe­garay bíboros, pápai küldött. „Az az egyház, amely tiszteli szentjeit, képes arra, hogy újabb és újabb vértanúkat neveljen. Az egyház növekedéséhez szükség van az áldozatos, szentséges életutakra. Ezért úgy éljetek, hogy minden napon legyetek készek áldozatot hozni hitetekért!” – mondta a bíboros.

Mikola Eterovics apostoli nun­cius arra kérte a jelenlévő híveket, hogy imádkozzanak Romzsa Tó­dor mielőbbi szentté avatásáért. „Mi őrzi emlékét azoknak, akik hatvan éve eltervezték és végrehajtották boldog Romzsa Tódor meggyilkolását? A mai napon nem rájuk – hű pártfiakra – emlékezünk, hanem arra, aki hitéhez és Istenhez maradt hű mindvégig” – emelte ki ünnepi beszédében a nuncius.

Milan Sasik püspök a hitbéli megújulásra buzdította az egybegyűlteket. Szólt a jelenlévőkhöz Mihajlo Maszlej, a vértanú püspök elleni merénylet egyedüli élő szemtanúja is.

A ceremónia körmenettel folytatódott az ungvári görög katolikus székesegyház körül. Végül boldog Romzsa Tódor vértanú ereklyéit elhelyezték a katedrális Szent Kereszt oltárában.

P. Zs.