Amerikából is szívesen jönnek haza a kivándoroltak

Szeptember 27. – idegenforgalmi világnap

2003. szeptember 26., 02:00 , 141. szám
Turizmus: a mi portékánk

Kárpátalján jelenleg az egyik legerőteljesebben fejlődő ágazat az idegenforgalom. A vidék földrajzi fekvése, természeti adottságai kedvezőek az idegenforgalom szempontjából, mindez azonban önmagában nem elegendő, jelentős befektetések is szükségeltetnek.

Érdeklődésünkre Adriana Melnyi­kova, a megyei idegenforgalmi főosztály befektetési- és marketingosztályának vezető szakembere a Kárpátaljának elmondta, a megyei tanács által jóváhagyott idei évi költségvetésből egyetlen hriv­nyá­nyi finanszírozásban sem részesül az idegenforgalmi ágazat, kizárólag a támogatók, illetve a saját maguk által megkeresett pénz révén tartják fenn magukat, szervezik az idegenforgalmi rendezvényeket. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy egyre több magántőke jelenik meg az ágazatban, s ezen belül az utóbbi hónapokban mind nagyobb a külföldi befektetők érdeklődése a megye idegenforgalmi nevezetességei iránt. Szaúd-arábiai befektetők például 20 millió dollárt lennének hajlandók megállapodás esetén befektetni három projektbe, melyek az aknaszlatinai sóbányával és az ottani sós vizű tavakkal kapcsolatosak. Értesüléseink szerint Szaúd-Arábia kijevi nagykövetségének képviselői, illetve maguk a befektetők valószínűleg még szeptember végén vagy október elején Kárpátaljára érkeznek, hogy terepszemlét tartsanak a helyszínen.

Az érdeklődést jelzi, hogy a szeptember 18. és 20. között Ungváron megrendezett Tureurocentr-Zakarpattya nemzetközi idegenforgalmi kiállításon több mint nyolcvan ukrajnai és külföldi idegenforgalmi, illetve kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó cég és iroda képviseltette magát, ami több mint tíz százalékos növekedést jelent a kiállítók számát tekintve az elmúlt évhez viszonyítva.

A befektetések jellegének változásával alakul át maga az ágazat is. Míg korábban a megyébe érkező turisták mindenekelőtt a nagy hotelekben, üdülőkben szálltak meg leginkább, az utóbbi időben a gombamód szaporodó kisebb, de modernebb szállodák, panziók jöttek divatba, melyek lényegesen több szolgáltatást, például úszómedencét, szaunát kínálnak a szállóvendégeknek.

Adriana Melnyikova szerint nagy lendülettel fejlődik az úgynevezett zöld- és a falusi turizmus is, egyre népszerűbbek a gyalogos, kerékpáros, lovas, illetve vízi túrák, a sziklamászás. A kilencvenes évek válsága okozta visszaesés után ismét nő az érdeklődés a megye történelmi nevezetességeit bemutató programok iránt, melyeken idén eddig több mint 33 ezer turista vett részt.

Az idei év első felében jelentősen nőtt az ország más régióiból a megyébe látogató turisták száma, eddig mintegy 28 ezren jártak nálunk, a külföldi turisták száma pedig mintegy ötezerre tehető. A múlt év azonos időszakához képest összességében több mint 6 ezer fővel többen látogattak a megyébe. Ezek az adatok azonban csak az utazási irodák klienseinek számát összegzik, valójában ennél jóval többen keresik fel megyénket, hiszen a belföldi turisták többsége manapság is maga szervezi meg üdülését, a szállodákban, üdülőkben megszállt vendégek számát pedig nem tükrözik a statisztikák.

Turisztikai célpontként Kárpátalja elsősorban a kijeviek, dnyipro­pet­rovsz­kiak, doneckiek körében népszerű, a külföldi turisták zöme pedig Magyarországról, Oroszországból, Szlovákiából érkezik. Az utóbbi időben egyre többen jönnek Kanadából és az Egyesült Államokból is, igaz, a tengeren túlról főként áttelepült földijeink látogatnak haza.

Baráth József