Bien György Zoltán: Elveszett évek

2003. november 14., 01:00 , 148. szám

A kárpátaljai magyar férfiak 1944-es novemberi elhurcolásának tragikus emlékeket hordozó évfordulójához közeledve egy olyan könyvre hívjuk fel az olvasók figyelmét, amelyből megtudhatjuk, hogy a sztálini diktatúra karja mesz­sze átnyúlt a Szovjetunió határain, s magyarok tíz­ezreit hurcolták el Ma­gyar­­­országról is.

Bien György Zoltán, a könyv szerzője 1928-ban, Budapesten született, s itt is élt 1945-ben, amikor a szovjet csapatok elérték a magyar fővárost. Édesapja, dr. Bien Zoltán híres szívspecialista volt. Több követség diplomatáit kezelte, a háborús években pedig magas rangú katonatiszteket és családtagjaikat. 1945 januárjában megjelentek budapesti lakásán az NKVD tisztjei, s „egy rövid kihallgatásra” a pesti főhadiszállásra vitték. A szerző – 16 és fél éves gimnazista diák – szintén a lakásban tartózkodott ekkor, így édesapjával együtt őt is elvitték.

Bien doktor soha többé nem látta feleségét és leányát. Fiával együtt kegyetlen módszerekkel kihallgatták, majd egyenesen a szovjet lágerekbe irányították mindkettejüket. Már a szállítás ideje alatt megbetegedett, és egy odesszai börtönben meghalt.

A könyv szerzője – akkor gimnazista korú fia – azonban sokszor csodával határos módon túlélte a borzalmakat. Tanúja volt apja kínkeserves halálának, majd a Szovjetunió 40 000 GULAG-lágerének egyikébe, a kelet-szibériai Kolimába került. 14600 km-nyi rabszállító „utazás” volt a háta mögött. A kolimai medencében télen nem ritka a –70 ºC-os fagy… Otthon maradt édesanyja és húga évekig azt sem tudhatta, egyáltalán életben van-e. Ez a fiatal gimnazista, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy egy neves magyar orvos fia, 8 évet raboskodott a lágerekben. Leírhatatlan szenvedéseket, iszonyatos betegségeket élt túl, azoknak az emberséges embereknek köszönhetően, akikkel azért a lágerekben is lehetett találkozni: orvosok, ápolónők voltak ezek, szintén elítéltek, rabok saját hazájukban. Sztálin halála után a meghurcolt magyar fiatalember elhagyta a lágert, de kényszermunkára vezényelték az orokutáni vasgyárba. Csak 1955-ben térhetett haza, 10 évvel az után a végzetes nap után, amikor minden ok nélkül elhurcolták édesapjával.

Könyvében arról olvashatunk, hogy a lágerek világában elsősorban a Szovjetunió népeinek, a 120 különböző nemzet és nemzetiség elhurcoltjaival találkozhatott. A magyarországi hadifoglyok számát 650 ezerre becsülik, de rajtuk kívül Magyarországról mintegy 110 ezer civilt is elhurcoltak, akik közül pár ezren tértek csak haza…

A túlélők közül nagyon kevesen éreztek erőt és bátorságot, hogy megmutassák az ördögi sztálini diktatúra igazi arcát. Bien György Zoltán megtette ezt könyvében. Lassan eltűnnek azon generáció tagjai, akik még élő szemtanúi voltak a kommunizmus gyilkos tombolásának. Kötelességünk, hogy meghalljuk figyelmeztető hangjukat.

A könyv 1998-ban, a budapesti Gondos Bt. kiadásában jelent meg.

Riskó Márta