Új étkezdéje lesz a Kisgejőci Középiskolának

Holland segítséggel bővül a tanintézmény

2004. január 9., 09:00 , 156. szám

A történet azzal kezdődött, hogy a hollandiai Stichting Hulp Oosteuropa Alapítvány kárpátaljai képviselőit megkereste a szintén hollandiai Deventer kálvinista presbitériumának három tagja, a három Klein fivér. Azért jöttek hozzánk, mert segíteni akartak egy itteni iskolának. Arra kérték Katkó Lászlót, az alapítvány itteni képviselőjét, olyan iskolát ajánljon nekik, ahol a tantestület és az igazgató már bizonyította, hogy fejleszteni akarja intézményét. Katkó úr a kisgejőci iskolát javasolta, ahol Benkő Lenke igazgatónő vezetésével az elmúlt nyolc év alatt általános iskolából középiskolát tudtak teremteni.

A kisgejőci iskolát megtekintve kiderült, hogy nincs megfelelő étkezdéje, konyhája, és erre lenne a legnagyobb szüksége a helyieknek. Először arra gondoltak az iskola vezetői, hogy a már meglévő régi iskolaépületen belül alakítanak ki konyhát és étkezdét, de az alapterület kicsinek bizonyult. Úgy határoztak tehát közösen, hogy új épületet emelnek, amely a legkorszerűbb nyugati szabványoknak is megfelel majd.

Katkó László, aki a Nagy­dob­ronyi Irgalmas Sa­maritanus Gyermekotthon igazgatója is egyben, Laut­ner György mun­kácsi építészmérnökkel közösen vállalta a tervek elkészítését, hisz a gyermekotthonban már nyolc éve működtetnek korszerű hollandiai háztartási gépekkel felszerelt konyhát.

A kezdeti ukrajnai engedélyeztetési nehézségek után, múlt év május 20-án megkezdhették a 25 méter hosszú és 6,5 méter széles épület alapozását. A beruházást teljes egészében a deventeri református gyülekezet finanszírozta. A legtöbb építőanyagot itt, Ukrajnában szerezték be, a konyhagépeket és a berendezési tárgyakat viszont Hollandiából szállították, beszerelésüket önkéntes alapon deventeri szakemberek végezték. Mostanra a környék legkorszerűbben felszerelt kony­háját alakították ki az épületben, mely nagyobb rendezvények lebonyolítására alkalmas közösségi teremként is funkcionálhat.

A deventeriek 6 számítógépből, scannerből és nyomtatóból álló segélyszállítmányukkal megalapozták a kisgejőci középiskola számítástechnikai szaktanter­mét is, hoztak továbbá vadonatúj iskolai padokat és edényeket az étkezdéhez.

Kérdésünkre, hogy lesz-e folytatása a kezdeményezésnek, Katkó László elmondta: a Stichting Hulp Oost­europa Alapítvány saját forrásból is támogatni kívánja korszerű iskolai étkezdék kialakítását, jelenleg az Eszenyi Középiskola igazgatójával folytatnak tárgyalásokat egy hasonló étkezde kialakításáról.

Badó Zsolt