Sok szép szó Kijevben

Gyurcsány Ferenc ukrajnai látogatásáról

2005. február 18., 09:00 , 214. szám

Magyarország támogatja, hogy az Európai Unió Törökországéhoz hasonló, úgynevezett nyitott végű csatlakozási tárgyalásokat kezdjen Ukrajnával – mondta Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök újságíróknak, miután múlt csütörtökön tárgyalást folytatott Viktor Juscsenko ukrajnai államfővel Kijevben. A magyar miniszterelnök egynapos kijevi látogatása során találkozott Julija Timosenko ukrán miniszterelnökkel is, a megbeszéléseken ugyanakkor alig esett szó a kárpátaljai magyarsággal kapcsolatos kérdésekről.

Gyurcsány Ferenc a Viktor Juscsenkóval folytatott kijevi tárgyalásairól közölte, hogy szakmai, politikai, elemző jellegű megbeszélést folytatott az ukrán államfővel, azt vitatták meg, hogyan váltható valóra Ukrajna európai uniós csatlakozási törekvése. A Kijevben egynapos hivatalos látogatást tett magyar kormányfő találkozott ukrán kollégájával, Julija Timosenkóval is, akivel a gazdasági együttműködés kérdései mellett a két országban élő nemzetiségiek helyzetét tekintette át.

Az EU-tagállamok miniszterelnökei közül Gyurcsány Ferenc volt az első, aki hivatalos látogatást tett Ukrajnában az új, reformpárti ukrán kormány hivatalba lépése óta. Magyarország támogatja, hogy az EU és Ukrajna közötti akciótervben foglaltak teljesítése után az Európai Unió úgynevezett nyitott végű tárgyalási folyamatot kezdjen Kijevvel, mint ahogyan az Törökország esetében történik – hangoztatta Gyurcsány Ferenc az ukrán elnökkel tartott eszmecsere után. Hozzátette, ez a magyar álláspont egyelőre egyedi az Európai Unión belül, de szerinte lehet hozzá támogatókat szerezni. A magyar miniszterelnök szerint legkorábban 2007-ben képzelhető el, hogy az unió csatlakozási tárgyalásokat kezdjen Ukrajnával. Kiemelte, Ukrajna számára az a legfontosabb, hogy ne érhesse az a vád, nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy megfeleljen az európai uniós normáknak.

Gyurcsány Ferenc a vizit első felében tárgyalt Julija Timosenkóval. A gazdasági együttműködéssel kapcsolatban a magyar fél javasolta, hogy dolgozzanak a határ menti együttműködés fejlesztésén, a Felső-Tisza vidékén hozzanak létre víztározók és vízművek létesítésével árvízvédelmi rendszert.

Értékelték a két országban élő nemzetiségek helyzetét is. Megállapították, hogy a kapcsolatokat ezen a téren nem terhelik problémák. Gyurcsány Ferenc ismertette a magyar kormány ötpontos csomagját, amely a határon túli magyarság gondjainak enyhítését célozza.

A két kormányfő vezette plenáris tárgyalások után három megállapodást is aláírtak. Gyurcsány Ferenc és Julija Timosenko látta el kézjegyével a gazdasági együttműködésről szóló kormányközi megállapodást, Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter és Okszana Bilozir ukrán kulturális miniszter a két ország kulturális minisztériumának 2005-2008. évekre terjedő együttműködési munkatervét, Roóz József, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora és Anatolij Mazaraki, a Kijevi Nemzeti Kereskedelmi-Gazdasági Egyetem rektora pedig a két intézmény közötti partneri és együttműködési megállapodást írt alá.

A kormányfői találkozó után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón Julija Timosenko köszönetet mondott Gyurcsány Ferencnek Ukrajna európai uniós törekvéseinek támogatásáért, és azért, hogy Kijevnek – mint fogalmazott – "már van egy támogató szavazata" az Európai Unióban – jelentette az MTI.