Igaz szó

2005. április 22., 10:00 , 223. szám

Azt hallani, hogy a KMKSZ kezdeményezi Kőszeghy Elemér főszerkesztő eltávolítását a Kárpáti Igaz Szó éléről. Mint mostanában oly sokszor minden, ez is ferdítés, vagyis nem igaz, illetve nem így igaz. A KMKSZ csak az UMDSZ alelnökének eltávolításához ragaszkodik a szóban forgó lap éléről. Az újságírói közösség aláírásokkal alátámasztott nyilatkozatban fejezte ki támogatását a főszerkesztő iránt. Szép és dicséretes dolog a munkahelyi szolidaritás, habár pont ettől a formájától idegenkedem mostanában, mert az elnöki kampányban számtalan ilyen támogató nyilatkozatot olvastam a lepkegyűjtőktől a főorvosokig, az erdészeken keresztül az óvónőkig, mindenki az aláírásával támogatta a hatalmon lévő miniszterelnököt. A választások után aztán ugyanezen emberek esküdöztek, hogy ők mindig is a győztes Juscsenkót szerették. Na de hagyjuk ezt. Érdekesebb ennél, hogy nemrég ünnepelte a Kárpáti Igaz Szó a lap fennállásának 85. évfordulóját. Úgy hallottam, sikeres és nagyszabású ünnepség volt. Meghívást kapott a KMKSZ vezetése, személy szerint jómagam is. Nem mentem el, és talán azok, akik hangosan hirdetik a kárpátaljai magyar békét, megint egy barátságtalan lépésnek fogják fel a távolmaradást. Pedig ha a megbékélésre vágyók elfogadják, hogy ma Kárpátalján két egymással nem éppen jó viszonyban lévő szervezet van, amin ugyan lehet sajnálkozni, de tényként kell elfogadni, akkor az már meglepő, hogy a lap, mármint a Kárpáti Igaz Szó, amely magát az egész kárpátaljai magyarság lapjának hirdeti, elfogadja főszerkesztőként az egyik szervezet alelnökét. Mert ha igazságosak vagyunk, akkor Kőszeghy Elemérnek ezen az ünnepségen meghívottként velem együtt kellett volna ünnepelnie, és nem celebrálni az ünnepséget, így lett volna ez rendben. A híresztelésekkel ellentétben a KMKSZ nem lenyúlni szeretné a Kárpáti Igaz Szót, mint azt tette a másik oldal Kőszeghy segítségével, mert szervezetünknek van lapja, mégpedig példányszámát tekintve duplája a KISZ-nek, és hát az UMDSZ-nek is van saját lapja, most olvastam, hogy megújított külsővel. És ez így is van jól.

A Kárpáti Igaz Szónak három tulajdonosa van, ezzel még lesznek gondok, de meggyőződésem, a KMKSZ mint tulajdonos a legkönnyebben kezelhető. Mert szervezetünk részéről az elvárás nem más, mint amit a lap magáról hirdet, és ami múltja jogán meg is illeti. Az egész kárpátaljai magyarság lapja kell, hogy legyen, egyenlő távolságban mind a két politikai tömörüléstől. Hisz ez a lap akkor íródott magyarul, amikor a kárpátaljai magyarságra öröknek hitt sötétség borult. Örültünk ennek a pislákoló mécsesnek is, és belenyugvással tűrtük a kommunista bűzt, ami áradt belőle. Ugyan a KMKSZ-t lehet nem szeretni, de az igazságot tisztelni kell. Vagy van valaki, aki igazságosnak tartaná, hogy most már a választások ilyen alakulása után a KMKSZ valamelyik magas rangú tisztségviselője legyen a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője? Ugye, még a kérdés felvetése is durva. Persze, hogy az. Én pedig szívesen elmegyek majd a Kárpáti Igaz Szó következő ünnepségére, ha meghívnak, még akkor is, ha nem lesz olyan nagyszabású, mint a múltkori.

A lényeg az, hogy az UMDSZ-vezetők is ugyanolyan vendégek legyenek ott, mint én. Szerintem közös érdekünk, hogy a Kárpáti Igaz Szó kikerüljön abból a méltatlan helyzetből, amibe belecsúszott.

Milován Sándor