Letartóztatták Valerij Dernovijt

2005. április 29., 10:00 , 224. szám

Őrizetbe vették Munkács korábbi milíciaparancsnokát, Valerij Dernovijt. Az ezredest a nemzetközi botránnyá dagadt egy évvel ezelőtti polgármester-választás szavazólapjainak ellopása kapcsán tartóztatták le. A hatóságok őt gyanúsítják a szavazócédulák ellopásának megszervezésével. Ügyvédje, Vaszil Demcsik szerint az ezredes elleni bűnügyi eljárást és őrizetbe vételét "fentről rendelték meg", mivel - mint mondta - az ügy sok mozzanata nem felel meg a törvény előírásainak. Bírálta a letartóztatást elrendelő ügyészség eljárását, mondván, az minden alapot nélkülöz, hiszen a bűncselekmény még nincs feltárva, nincsenek meg a tettesek, miközben védencét máris a lopás megszervezésével gyanúsítják. Demcsik azt is elmondta: a nyomozó hatóság megtagadta tőle, hogy bepillantson a védence ellen írt feljelentésbe, ráadásul a nyomozó állítása szerint tanúk is vannak. Az ügyvéd logikátlannak tartja, hogy egy titkosan előkészített akciónak tanúi lennének. Demcsik úgy véli, az egész ügy hátterében az áll, hogy Dernovijból terhelő vallomást akarnak kicsikarni valaki ellen. Az ezredes Munkácsra történő áthelyezése előtt Cserkaszi, majd Vinnica megye szervezett bűnözés elleni főosztályának a vezetője volt.

Nagy János