Scserbany és bűntársai

2005. július 8., 10:00 , 234. szám

A Belügyminisztérium fényt derített Volodimir Scserbany Szumi megyei exkormányzó bűncselekményeire és nemzetközi körözést adott ki ellene, valamint egykori helyettesei, Volodimir Rudenko és Olekszandr Kiricsenko ellen.

Ez év májusától szökésben van Volodimir Scserbany, akit költségvetési pénzek a célnak nem megfelelő felhasználásáért, zsarolásért, jogtalan tulajdonszerzésért, hatalommal való visszaélésért, a választói jog gyakorlásának akadályozásáért szeretnének felelősségre vonni a az illetékes hatóságok. A Scserbany-ügy legújabb fejleménye, hogy a Szumi megyei belügyi főosztály nyomozói megállapították: Scserbany, visszaélve hatalmával, 1999 - 2005 között törvénytelenül használt, majd végül saját tulajdonába vett egy Toyota-Landcruiser terepjárót és egy Mercedes-Benz márkájú személygépkocsit, melyek az állami Avtotransz vállalat tulajdonát képezték. A rendőrség becslése szerint Scserbany több mint 1,5 millió hrivnyával károsította meg az államot. Volodimir Rudenko, a Szumi Megyei Állami Közigazgatási Hivatal korábbi elnökhelyettese ellen bűnvádi eljárást indított a Szumi Megyei Ügyészség hatalommal való visszaélés vádjával. A volt kormányzóhelyettest ezenkívül jogtalan vagyonszerzéssel és az állami vagyon elherdálásával vádolják. Rudenko elhagyta Szumi megyét, jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen, ezért a belügyminisztérium nemzetközi körözést adott ki ellene. Ugyancsak nemzetközi körözést adtak ki a volt Szumi megyei kormányzó másik korábbi helyettese, Olekszandr Kiricsenko ellen is, akit szolgálati okiratok meghamisításával vádol a Szumi Megyei Ügyészség.

B. J.