A magyarok ellen szövetkeznek Szlovákiában

2005. augusztus 26., 10:00 , 241. szám

Nagyot csattant Vladimír Meciar egykori kormányfő, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt (DSZM) elnökének bejelentése, amely szerint a Robert Fico vezette Smer pozsonyi szervezete ötmillió koronát kér azért, hogy az ősszel esedékes megyei önkormányzati választásokon koalícióban induljon a két párt.

A Smer pozsonyi kerületi szervezete részéről ugyan cáfolták a hírt, mondván, a Smer számára Meciar mozgalma elfogadhatatlan partner, a helyileg illetékes DSZM-vezető azonban megerősítette Meciar szavait.

Egyelőre nem tudni, lesz-e a vádaskodásnak bírósági folytatása, az viszont egyértelmű tény, hogy a szlovákiai politológusok többsége értetlenül nézi a felkészülést a megyei választásokra, s nem igazán tud mit kezdeni az alakulóban lévő, avagy már szerződésekkel is megerősített koalíciók láttán. Mert míg Pozsonyban állítólag elfogadhatatlan a Smer számára a Meciar vezette mozgalom, a nyitrai kerültben éppen Robert Fico volt a kezdeményezője a "nagy szlovák koalíció" létrejöttének, amelyben elsősorban a DSZM-mel számoltak.

Végül a Magyar Koalíció Pártja ellen csatlakozott az együttműködéshez a magyarok koalíciós partnerei közül a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom is. Ezt a koalíciót nem kell magyarázniuk a politológusoknak, hiszen a célt nem is titkolják annak létrehozói - kiszorítani a magyar pártot a megyei kormányzásból -, legfeljebb a nacionalizmustól mentesen gondolkodók szólalnak meg arra figyelmeztetve, hogy "veszélyes játék elvtelenül, kizárólag etnikai alapon, valaki ellen koalíciót alkotni" - írja a Magyar Nemzet.