Hogyan tovább, Ukrajna?

2006. május 5., 10:00 , 277. szám

A márciusi választások s az azt megelőző kampány viszonylag békésen zajlottak le, azaz ellentétben a 2004-es elnökválasztással, ezúttal senki sem akarta szögesdróttal elkeríteni a többségében orosz nyelvűek lakta Donbászt, szinte egyáltalán nem hangzottak el szeparatista megjegyzések. Ennek ellenére mindenki tisztában van vele, hogy a narancsos forradalom által felszínre hozott kelet-nyugati regionális ellentétek nem szűntek meg, hanem inkább betokozódtak a parlamenti választások eredményei és a kormányalakítás folyamata által, s a jövőben mindenképpen megoldást kell találni a problémára.

Bár napirenden vannak a viták és az egymás elleni éles kirohanások, a BJuT, a Mi Ukrajnánk (NU) és az Ukrán Szocialista Párt (SZPU) egyre közelebb kerül a narancsos koalíció létrehozásához a parlamentben, és az azt követő kormányalakításhoz. Eközben mind több szakértő elemezgeti a központi és a helyi hatalom, illetve az ország különböző régiói közötti ellentétek alakulását. Ezen belül pedig egyértelmű, állítják, hogy a legnagyobb potenciális konfliktusforrást a parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot szerzett Régiók Pártja (RP) jelentheti a maga úgymond oroszbarát és föderalizmuspárti retorikájával. Érvelésük szerint, amennyiben nem valósul meg a narancsos koalíció, s létrejönne egy az RP körül szerveződő nagykoalíció, úgy az új kormány politikájának valószínűleg célja lesz, hogy minél nagyobb önállóságot biztosítsanak az egyes megyéknek. Ezt az önállóságot viszont természetesen mindenekelőtt azok tudják majd a legteljesebben kihasználni, akik mindig is erre törekedtek, azaz az ország keleti és déli, jelentős számban oroszok által lakott megyéi. Amennyiben viszont mégis létrejönne a narancsos koalíció, azaz a Régiók Pártja ellenzékbe kényszerülne, úgy képzelhető, milyen erejű ellenállásba ütközne a végrehajtó hatalom, a leendő kormány az ország délkeleti részén, ahol a helyi önkormányzatok minden szintjén az RP nyert meggyőző fölénnyel. Mindebből pedig az következik, vélik az elemzők, hogy bármiként alakuljanak is az események, a kijevi kormánynak mindenképpen gondjai lesznek a régiók irányításával - vagy egyszerre valamennyivel, vagy csak a délkeleti megyékkel gyűlik meg a baja.

Mivel ma a narancsos koalíció megalakításának lényegesen nagyobb a valószínűsége, az utóbbi lehetőséget érdemes részletesebben is megvizsgálni.

Amennyiben Julija Timosenko, a BJuT vezére alakít ismét kormányt, valószínűsíthető, hogy újra nekilát majd minden lehetséges módszerrel az ukrán gazdaság Augiász istállójának kitakarításához, miközben lényegesen kevesebb ideje marad az ország külpolitikájának, vagy éppen belső megosztottságának kérdéseire. Annál is inkább, mivel előző kormányzása idején, bármennyire is hihetetlen, a szociális juttatások növekedése közepette, a sokak által kritizált rendcsinálási módszerei ellenére is nőtt a narancsos forradalom copfos lelkének népszerűsége a keleti régiókban, s valamelyest a háttérbe szorulni látszottak a szeparatista hangulatok. Most tehát igen óvatosak az elemzők Julija asszony második miniszterelnökségének várható hatásait illetően. Abban jobbára mindenki egyetért, hogy aligha sikerül majd döntő áttörést elérnie az "orosz kérdést" illetően, mivel ehhez gyakorlatilag teljesen hiányoznak majd az eszközei, s a támogatottsága is a koalíciós partnerek részéről. Az NU és az SZPU - különösen kezdetben - minden bizonnyal több figyelmet szentel majd a napi politikai küzdelmeknek, mint az ellenzékbe szorult RP-nek, s annak kelet-ukrajnai "politikai vadászmezőinek" annál is inkább, mivel jobbára eleve mesterségesen gerjesztettnek tekintik az oroszajkú lakosság problémáit.

Mégis, az állam egységének megszilárdulása vagy a föderalizmus felé való elmozdulás várható egy esetleges "narancsos" kormánytól? A szakértők szerint egyértelmű válasz egyelőre nem adható erre a kérdésre. Tény, hogy egyik koalíciós párt programjában sem szerepel az ukrán társadalom átstrukturálása, s egyébként is, hiányoznak az ehhez szükséges karizmatikus politikusaik és eszközeik, hogy a politikai szándékról már ne is beszéljünk. Ezenközben várhatóan folytatódik majd a szembenállás a Viktor Juscsenko államfőt hatalomra segítő erők és a Régiók Pártja között, ami valószínűleg legalábbis életben tartja majd a felszín alatt parázsló szeparatista hangulatokat. Emellett azonban arról sem feledkezhetünk meg, hogy a kedélyek lecsillapítására nem létezik jobb eszköz, mint a demokrácia intézményeinek erősítése és a minél erőteljesebb gazdasági növekedés. Kedvező társadalmi és gazdasági feltételek mellett aligha kell majd a kelet-nyugat ellentét további éleződésétől tartanunk. (Kárpátalja/podrobnosti.ua/korrespondent.net)