Megnyitották a felújított Mezőkaszony–Barabás határátkelőt

Brenzovics László: „Fontos, hogy nem bezárják, hanem bővítik a határátkelőket”

2007. május 18., 10:00 , 331. szám

Május 11-én megnyílt a Mezőkaszony – Barabás határátkelő az ukrán–magyar határon, melyen a magyar oldalon 2006. szeptember 24-én megkezdődött átépítési munkálatok miatt mostanáig szünetelt a forgalom.

A barabási átkelőhely a korábbi néhány négyzetméteres konténer-épület helyett új, minden igényt kielégítő épületet kapott. A beruházás során egy korszerű, kibővített, a schengeni követelményeknek teljes mértékben megfelelő, személyforgalom fogadására alkalmas átkelő épült. A ki- és belépő oldalon egyaránt 2-2 személygépkocsisáv került kialakításra – közölte a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószolgálata.

A határátkelőn reggel hét órakor indult meg a forgalom. Az ukrán oldalon majd egy óra hosszat kellett várni az első személygépkocsi, illetve néhány gyalogos megérkezésére. A határ túloldalán lakók viszont már néhány perccel a nyitást követően átlépték járműveikkel a határt.

Ahogy az átépítés előtt, úgy a jövőben is csak korlátozott nyitvatartási idő mellett, 7.00 órától 19.00 óráig lesz lehetőségük a határon személygépkocsival, motorkerékpárral, kerékpárral és gyalogosan átkelni kívánóknak igénybe venni az átkelőhelyet – tájékoztatta lapunkat a munkácsi határőr-parancsnokság szóvivője. A Mezőkaszony – Barabás határátkelőt továbbra sem vehetik igénybe a tehergépjárművek.

A határ mezőkaszonyi oldalán nem került sor ünnepségre a határátkelő újranyitásával kapcsolatban, mert ukrán részről minden maradt a régiben, nem hajtottak végre átalakítást, csupán a túloldalon tartottak nagyszabású átadási ünnepséget.

Az ukrán–magyar határszakasz magyar részről utolsóként felújított nemzetközi átkelőjének avatóünnepségén jelen volt dr. Veres János magyar pénzügyminiszter, Dmitro Tkacs, Ukrajna budapesti nagykövete, Bársony András, a Magyar Köztársaság kijevi nagykövete, dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese, a KMKSZ alelnöke, valamint a két ország vám- és határőrizeti szerveinek képviselői.

Brenzovics László köszöntőjében nagyra értékelte azt a tényt, hogy az anyaország európai integrációja ellenére nemcsak hogy megmaradt az ukrán–magyar határszakasz valamennyi határátkelője, hanem jelentős rekonstrukción estek át magyar részről. A szónok emlékeztetett annak a történelmi ténynek a jelentőségére, amit a kishatárforgalom megindítása jelentett a kilencvenes években, hiszen ismét összekapcsolta a korábban egymástól mesterségesen elszakított régiókat. Brenzovics László végül reményét fejezte ki, hogy ez a kapcsolat megmarad Magyarországnak a schengeni határőrizeti rendszerhez való csatlakozását követően is, s a magyar kormányzat megtalálja a megfelelő megoldást ahhoz, hogy továbbra is akadálymentesen lépjük át a határt. A kárpátaljai politikus mindenesetre ebbe az irányba tett fontos lépésként értékelte, hogy szomszédaink nem bezárták, hanem bővítették határátkelőiket.

bj/hk