Véres borzalom Szernye határában

Féltékenységből gyilkolta meg barátnőjét

2007. május 18., 10:00 , 331. szám

Szörnyű gyilkosság történt a közelmúltban a munkácsi járási Barkaszó és Szernye települések között - egy 21 éves szernyei nő kalapáccsal agyonverte, majd késsel összeszurkálta 18 éves barátnőjét.

Mihajlo Lengyel, a munkácsi járási belügyi osztály vezetőjének tájékoztatása szerint a gyilkosságot előre kitervelő tettes, az elvált, kisgyermekét egyedül nevelő bizonyos J. Zs. és áldozata, E. K. a szomszédos Barkaszó településen felkeresték barátnőjüket és elmentek a diszkóba szórakozni. Már éjszaka volt, amikor útnak indultak hazafelé. Amikor a két falu között található vasúti átjáróhoz érkeztek, J. Zs. megállította barátnőjét és egy út menti bokorhoz csalta, majd azt kérdezte tőle, valóban viszonyt folytat-e az ő udvarlójával. A válasz "igen" volt. Ekkor J. Zs. az oda előre bekészített kalapácsot előrántva több ütést mért gyanútlan áldozata fejére, majd késsel kaszabolta össze annak már élettelen testét. Ezután elvette az áldozattól annak mobiltelefonját (valószínűleg azzal a céllal, hogy kiderítse, telefonált vagy sms-ezett-e E. K. az ő udvarlójának), végül hazament, mint aki jól végezte dolgát.

A holttestre egy arra járó barkaszói traktorista bukkant rá, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A helyszínre kiérkező nyomozók hamar a tettes nyomára bukkantak. A falubeliek elmondták, kivel járt szombaton az áldozat Barkaszón. A nyomozást vezető Vitalij Makszimov, a megyei belügyi főosztály vezetője ungvári sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a gyilkossághoz a 21 éves nő féltékenysége vezetett. Elmondta továbbá, hogy a borzalmas tett nemcsak a megyei, hanem az országos médiák érdeklődését is felkeltette. Az egyik országos sugárzású tévécsatorna hamarosan dokumentumfilmet készít a Szernye határában történt gyilkosságról, melyben arra helyezik a hangsúlyt, milyen fatális következményei lehetnek a féltékenységnek.

A munkácsi járási rendőrfőnök lapunknak elmondta, hogy a gyilkosságot elkövető nő a nyomozóknak bevallotta tettét és annak indítékát. A gyilkosság eszközeit - a kalapácsot és a kést - megtalálta és tárgyi bizonyítékként lefoglalta a rendőrség. J. Zs. előzetes letartóztatásban várja a bíróság döntését, mely a büntető törvénykönyv 115. cikkelye 1. részében foglaltaknak megfelelően 7 - 15 éves börtönbüntetésre ítélheti.

Szernyén és a környező településeken egyaránt nagy felháborodást keltett a gyilkosság, az emberek nem tudják feldolgozni a tragédiát. Nagy Angéla jegyző lapunknak elmondta, hogy az áldozat temetésén rengeteg szernyei és környező településbeli lakos búcsúzott a 18 éves fiatal nőtől, akinek ilyen tragikus körülmények között ért véget élete.

- figyelő -