Tarifákat emel az Ukrtelecom

2007. december 21., 09:00 , 362. szám

2008-tól akár 20%-kal is növekedhetnek az Ukrtelecom tarifái. A vonatkozó rendeletet a napokban önti végső formába a Hírközlési Nemzeti Bizottság.

Az áremelés keretében a vezetékes telefonhálózatokon belül várhatóan 5,4-ről 6,48 kopekre emelkedik a helyi beszélgetések percdíja, az előfizetési díj pedig 23 hrivnya 48 kopek körül alakul majd.

Ezzel párhuzamosan növekedni fog a vonalas telefonok bevezetésének ára is. A tervek szerint az 1 milliós lélekszám alatti településeken a bekötés díja jövőre a jelenlegi 200-ról 240 hrivnyára emelkedik. Az ennél nagyobb városokban ugyanez a tarifa 264, sőt a fővárosban akár 288 hrivnya is lehet.

A tarifaemelések révén az állami telefonszolgáltató előreláthatóan 300 milliós pluszbevételhez juthat 2008-ban, viszont számos szakértő úgy véli, hogy sokan inkább a mobilszolgáltatókat választják majd, így ez az összeg várhatóan kevesebb lesz.

Tény, hogy az Ukrtelecom 2008-ban privatizáció elé néz. A helyi telefóniában 78,5%-nyi részben uralkodó vonalas szolgáltató részvényeinek 7,14%-át az alkalmazottak birtokolják, további 0,07% szerepel a tőzsdén, a maradék 92,79%-nak pedig az állam a jelenlegi gazdája.

A mamutcég a 2006-os évet 467,82 millió hrivnyás tiszta nyereséggel zárta, ami az előző esztendőhöz képest 1,5%-os növekedést jelentett.

pp