Csetfalváé az Árpád-kupa

Labdarúgótorna

2008. október 24., 10:00 , 406. szám

Immár negyedízben rendezte meg Tiszacsomán a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a honfoglalási rendezvénysorozat részeként az Árpád-kupa futballtornát, melyen ezúttal négy öregfiúk-csapat vett részt.

A tornát megnyitó Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás alelnöke fontosnak nevezte, hogy csakúgy, mint őseinknek, a mai magyar ember számára is nagyon fontos, hogy megőrizze fizikai erejét, egészségét. Ezért is fontos egy ilyen torna közösségformáló szerepe mellett az, hogy a legnépszerűbb sportág képviselői találkozzanak, összemérjék erejüket és egy jót futballozzanak. Végül szép játékot, sok gólt kívánt a torna résztvevőinek és a szépszámú közönségnek. Ugyancsak köszöntötte az egybegyűlteket Tiszacsoma polgármester asszonya, Kovács Szvitlana és Rácz János, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke.

A tornát bizakodóan kezdte mind a négy csapat – Beregdéda, Beregszász, Csetfalva, Tiszacsoma. Mindannyian jó játékerőt képviseltek, azonban a legstabilabb Csetfalva szereplése volt, mely végül el is hódította a trófeát. Az Árpád-kupát ők vehették át Sin Józseftől. Egyébként minden egyes mérkőzés élvezetes volt, mintha nem is öregfiúk rúgták volna a "bőrt".

A torna rangidős játékosának a Tiszacsomát erősítő badalói Balogh Zoltán bizonyult, aki 59 évesen is imádja a focit. A torna legjobb mezőnyjátékosa a csetfalvai Tóth József, a gólkirály pedig három góllal a szintén a győztes csapatban futballozó Horváth Péter lett.

bj