Emlékmenet egy héttel később

A sztálinizmus áldozataira emlékezünk

2009. november 13., 09:00 , 461. szám

Módosul a kárpátaljai magyar és német férfilakosság 1944. őszi elhurcolásának 65. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékmenet megrendezésének időpontja.

Mint a rendezvény szervezőjénél, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnél (KMKSZ) közölték, az eredetileg november 21-re meghirdetett esemény időpontját az influenzajárvány megfékezésére elrendelt karantén miatt kellett november 28-ra módosítani.

Mint ismeretes, a miniszteri kabinet október 30-án hirdette ki a karantént többek között Kárpátalja megye területére is, így annak határideje elvben éppen november 21-én járna le. Azonban mint azt a megyei köztisztasági és járványügyi állomáson megtudtuk, a különböző regionális hivatalok és szolgálatok ezt követően meghozták a maguk határozatait is a karantén bevezetéséről, így előfordulhat, hogy működési sajátosságaikból adódóan annak határideje egy-két nappal kitolódik.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a KMKSZ által meghirdetett emlékmenet keretében a kárpátaljai magyar települések képviselői Munkács központjából gyalogosan teszik meg az utat Szolyvára - amiként egykor az NKVD által elhurcolt foglyok is -, ahol a tömegsírok helyén kialakított emlékparkban ökumenikus megemlékezésre kerül sor.

hk