Élménypark

Madzagfalva. A krónikákban 999-ben történik róla először említés. Mint olyan helyről, melynek aranykezű mesterei a ruhák egyik legelengedhetetlenebb tartozékát, a gatyamadzagot sodorták. Mégpedig olyan kiváló minőségben, hogy messzi arabs országokból is sereglettek ide a kufárok a tartós és formatervezett nadrágtartó zsinórokért...

A községben ma már nincs madzag. Se méz. Harmincnégyen népesítik be. A legfiatalabb madzagfalvai is betöltötte már a hatvanat. A településhez vezető egyetlen út lombhullástól kikeletig szinte járhatatlan. Mert ezt a nagyvilágba kanyargó keskeny köldökzsinórt hol a patak árja lepi el, hol a hó teszi láthatatlanná. Nyáron se igazán kivehető, annyira benövi a sok magonc, a zsurlófű meg a légyölő galóca.

A tanácselnök, amikor az időjárás meg a közlekedési viszonyok engedik, felszerszámozza a Rárót (a község egy szem háziállatát) és beszekerezik-szánkázik a járási központba. S hozza onnan a falubelieknek a nyugdíjakat, az élelmiszert, miegyebet.

A településen villanyvezeték van, de benne áram csak hébe-hóba. A község rendelkezik egyetlen darab távbeszélő készülékkel is. De ez is csak hébe használható. Hóba' egyáltalán nem.

Ilyen volt a helyzet mostanáig. Ámde...

A polgármester nemrég gondolt egy merészet. És megható levelet írt az államfői posztra pályázó egyik Jelöltnek. Papírra vetette, hogy a Jelölt és vetélytársai bezzeg mennek mindenhova - cukorkagyárakba, atomerőművekbe, főiskolákra és kórházakba (jaj, ott ne maradjanak!), csak éppen és mindig Madzagfalvát kerülik el. Pedig itt is élnek olyan derék választópolgárok, mint a fővárosban. Tegye hát a kedves Jelölt tiszteletét náluk is.

A levelet felbélyegezte és ajánlva feladta a járási postahivatalban. De nem lett semmilyen foganatja. Madzagfalvára nem jött senki.

A választás első fordulója lezajlott. A két legesélyesebb induló jutott tovább. Egyikük - Madzagfalva szép üzenetének címzettje. Szorosan, fej fej melletti állással. Hű, az árgyélusát! Ilyenkor már minden egyes szavazat kettőt ér!

A településen egy derékig sáros, nyakkendős férfi jelent meg. A polgármestert kereste. Dühös volt. Csúnya szavakkal emlegette a madzagfalvaiak felmenőit. Kiderült, hogy a Jelölt által vezetett párt megyei szervezetének az elnöke. Terepjárója elakadt a se volt, se nincs úton. Így hát gyalogszerrel vergődte át magát a nehéz terepen. "Jön a mi ragyogó Jelöltünk! Ide, magukhoz!!! Hisz meghívták, nem?!" Szemlét tartott. Utána még intenzívebben hétszentségelt. Így akarják fogadni? Ilyen kőkorszaki körülmények között? Na, de van megoldás. Ő majd intézkedik!

És valóban intézkedett. Madzagfalván az események vadászgépsebességre gyorsultak fel és villámcsapásszerűen követték egymást. Gépek és emberek hada jelent meg. Egy részük igazi utat csinált a faluhoz és a község területén. Igaz, aszfaltot nem fektettek le, de legalább húsz centiméter vastagon döngölték tömörre a kavicsot, a murvát. Festők, mázolók pingálták le a házikók homlokzatait. Ahányat, annyiféle színnel. (Emiatt a hetvenesztendős János bácsit csöppent egy kis kalamajkába. A buzgólkodás idején ugyanis a hegygerincen túl akadt dolga, s amikor hazaért, nem ismert rá az immár rózsaszínben pompázó otthonára. Azt hitte, a városba tévedt. Sarkon fordult és több órán át keringett Madzagfalva körül, amíg végre bele nem botlott az egyik szomszédjába, aki felvilágosította.) A község évtizedek óta omladozó, pockok és más rágcsálók lakta klubját is kipofozták. Egyik részében orvosi rendelőt (fehér lepedővel letakart rozoga vaságy, spanyolfal és köpőcsésze), a másikban tanácsházát (nagy asztal, telefon, a falon egym

ás mellett a még hivatalban lévő államfő és a repesve várt Jelölt életnagyságú mellképe), a harmadikban vegyesboltot (fel is töltötték makarónival és kapanyéllel) rendeztek be. Az épület homlokzatára a Departament, Super shop és Ambulance feliratokat biggyesztették (a falubeliek azóta is próbálják kibetűzni és értelmezni őket). A tanácselnök házára tányérantenna, belülre pedig plazmatévé, modern számítógép, nyolcadik érzékű hűtőszekrény és légkondicionáló került. Ide fogják majd spontán bevezetni a Jelöltet, aki látni kívánja, hogyan élnek a gyepűvidék dolgos parasztjai. Ismeretlen pásztorok egy kisebb gulyát is betereltek a faluba (a nyolcvan kilométerre lévő telepről kérték kölcsön a jószágot), s ráparancsoltak az emberekre: mindenki kössön be egyet-kettőt az istállójába...

A jelzett napon a Jelölt népes kísérettel begördült Madzagfalvára. Áthaladt az "Éljen a mi drága Jelöltünk - jótevőnk és gyámolítónk!" feliratú díszkapu alatt. A fehér ruhás szűz szerepében a hatvannégy éves Mária néne köszöntötte, miközben a háromtagú asszonykórus (harmadik tagnak János bátya öltözött be) a "Nem fog a tőke ki mirajtunk" kezdetű népdalt adta elő. A Jelölt magvas beszédet tartott a korrupció elleni harcról, a kőolaj árának miértjéről és az európai betagolódásról. Kegyesen megtekintette a polgármester egyszerű paraszti otthonát, meghuzigálta az egyik tehén csöcsét (a tanácselnökhöz három marhát raktak be!). A falubelieknek, akiknek megígérte, hogy mindenkor hathatósan fogja pártfogolni őket, ünnepről visszamaradt Mikulás-csomagokkal és koponyánként kétszáz hrivnyával kedveskedett...

Végbement a választás második fordulója is. A drága Jelölt, annak ellenére, hogy Madzagfalva lakói egyként rá voksoltak (a megyei pártvezér éber tekintete mellett), alulmaradt.

Pár nap múlva a faluban megjelent egy hivatalnok és a kölcsönteheneket követelte vissza. "Nincsenek. Mind megdöglött. Nem bírták az itteni nyirkos klímát" - vont vállat János bácsi. (Az egykori híres madzagkészítők utódait nem ejtették a fejük lágyára: a teheneket idejében elrejtették a közeli szurdokban, méghozzá úgy, hogy sem kémrepülőgépről, sem műholdról nem lehet azokat felfedezni). A tanácselnök szintén széttárta a kezét: a tévét, a többi műszaki cikket el kellett adni, hogy ki tudják fizetni a drága Jelölt szíveslátása miatt felhalmozott adósságot. A felpaprikázódott tisztviselő bírósággal, börtönnel fenyegetőzött. De a falu népe csak elnézően mosolygott.

Nem sokkal azelőtt ugyanis a településen járt (a Jelölt látogatásáról szóló tévés beszámoló nyomán) egy dúsgazdag vállalkozó, aki busás összegért megvette Madzagfalvát Ráróstul, polgármesterestül. Miután megtekintette a környéket, felvillanyozódva dörzsölgette a kezét, s harsányan fogadkozott: olyan, de olyan élményparkot rittyent e kies tájra, hogy fél Európából csábulnak majd ide a turisták!...

Tárczy Andor