Majdnem abszurd

2010. augusztus 13., 10:00 , 500. szám

Komoly cég

Kedvenc lábbelim talpa, csiszlikje elvásott. Kies hajlékom közelében, a hírek szerint, nemrég nyílt egy suszteráj. Itt az idő, most vagy soha, hogy igénybe vegyem.

Egy kisebb, szokványos, csirizszagú műhelyre számítok. Ehelyett valóságos palota tornyosul az orrom elé. Neonfényes portál. Homlokzatán a felirat: "Kakas- és Tyúkszem Lábbelirehabilitáló és Logisztikai Kft.".

Átlendülök a forgóajtón. Tágas előtér, majdnem csarnok. Süppedő, bágyasztó fotelek. A szemközti irodabútor mellől izgalmas ifjú hölgy integet. Nagy dekoltéval, de annál jóval kurtább szoknyácskában.

- Köszöntöm! Tessék parancsolni!

Hűha és hóha! Hova csöppentem? Félénken cibálom elő kissé kopottas cipellőimet.

- Erre kellene... Egy új talpat...

- Pillanat. Azonnal hívom a gazdasági igazgatót.

Nyakkendős, öltönyös úr közeleg. Barátságosan vált velem néhány szót. Majd fehér kesztyűt húz, úgy veszi a kezébe és szemügyre a cipőimet.

- Elviszem logisztikai felmérésre. Addig is foglaljon helyet. Kávét, üdítőt, netán valami erősebbet? Figyelmébe ajánlom legfrissebb magazinjainkat! Egyenesen Párizsból érkeztek!

Az úr a cipőimmel el. Én meg narancslét szürcsölgetek és márkás lábbelik sztárfotóiban gyönyörködöm. Titokban picit szégyenkezem: talán illett volna otthon háromszor is átsuvickolnom hűséges "lábhordozóimat".

Úriember vissza. Cipőim nélkül. Udvariasan közli: surranóim talpalása logisztikailag felmérve, anyag-, eszköz- és munkaköltség kikalkulálva. Esetleges politikai és társadalmi utóhatások bekalkulálva. Áfa, béfa, céfa, békekölcsön és gender-hozzájárulás beépítve. Szíveskedjék a pénztárba 430 hrivnya összköltséget befizetni.

- Ennyiért akár egy újat is!... - háborodnék fel, ám az úr szelíden félbeszakít.

- Elnézést, de ez már nem rám tartozik. Rögtön lehívom a humánpolitikai igazgatót.

Még nyakkendősebb és öltönyösebb úr közeleg. Időt nem sajnálva végül meggyőz arról, hogy ez az összeg nevetséges, ahhoz képest, hogy ezzel a nyájas ügyfél hozzájárul a talpalás és sarokvarrás fontos, felelősségteljes műveletéből származó munkahelyteremtéshez, a politikai és a társadalmi stabilitás biztosításához, a világ árváinak és éhezőinek megetetéséhez.

Lehengerelt. Szó nélkül nyúltam a farzsebembe. A humánpolitikus biztosított arról, hogy röpke egy hét múlva elnyűtt cipőimet a legkiválóbb európai szabványok szerint teljes mértékben rehabilitálják.

Hét nap elteltével repesve tértem vissza. Kávé, frissítő ital és valami erősebb ugyanúgy volt, a cipőim azonban nem lettek rehabilitálva. A dekoltázs és a rövid szoknya kedvéért azonban készséggel beleegyeztem, hogy egy kis ideig még nélkülözöm szeretett csoszogóimat.

Ám a rehabilitáció másodjára sem történt meg. Reklamáltam. "Pardon - búgta a már töviről hegyire ismerős ifjú hölgy. - Elnézést, de ez már nem az én asztalom. Hanem a kommunikációs igazgatóé. Azonnal itt lesz."

És jött is. Kedvesen karon fogott és közölte: a talpalás fontos és felelősségteljes műveletére kihatással van, ugyebár, a gazdasági világválság, a piaci helyzet kedvezőtlen alakulása, a bankok megszigorított hitelezési feltételei. De ne csüggedjek el, mert a kilábalás és a fellendülés már buzgón nyaldossa cipőm éhesen tátongó "futóművét".

...Elmenőben megkérdeztem az izgalmas hölgyet: árulja már el, hány alkalmazottat foglalkoztat ez a komoly, tekintélyes cég?

Először szabadkozott, hogy ez szigorún titkos. Ám végül mégis elárulta: hatvannégyet.

- Hát akkor? - értetlenkedtem. - Akkor csaknem három hét alatt miért nem tudnak felragasztani, "felkrampácsolni" két cipőtalpat?

Körbekémlelve súgta a fülembe:

- Mert a hatvannégy között csak egy cipész van...

Gerzsenyi András