Jóska

Furcsa iskolakezdet volt. Legalábbis mai, öregedő szememmel. Mert ott volt Jóska. A nálam egy évvel idősebb cigánygyerek. Nem „úri”. Radváncon lakott. Nem a zenészromák régebbi minaji utcai „székhelyén”. Jóska első osztályos beiktatódásom harmadik napján elvert. Nemcsak engem, másokat is. Csakhogy megmutattassa, ő egy esztendővel idősebben, úr a házban, vagyis e tanintézet első osztályának falai között.

Harmadik nap behozta a gitárját is. Iskolatáska helyett. S azt mondta az alsós-elsős tanító nénink, ez valóban így volt, zenélj, Jóska.

És Jóska zenélt.

Aztán hatodikban kidobta az énektanárnő táskáját az ablakon. Mert kottát kellett írni. A kotta- és helyesírásban valóban némi oktalanságot és járatlanságot mutatott. Ám a gitárzenében…

A nyolcadik osztály után elment. De… Közben kibékültünk. Verést felejtve, édesanyám beinvitálta. „Miért nem jössz be a barátoddal?” Mert, minden félreértést félretéve, pláne, miután én tőle tudtam meg, mi az a d-moll, anyám valóban elibe tálalt egy nagy tányérnyi mákos gubát. Kiadósabb adagot osztott neki, mint nekem…

… Radvánc „belvárosába”, a cigánynegyedbe annak idején – ó, régi olvasmányok! – csak kísérővel lehetett bemenni. De, valóban így volt. Kiskamasz koromban saját szememmel láttam, szovjet időkben, amikor dél tájékán egy rendbiztos (milicista) hívatlanul tért be oda, s egy szál gatyában keveredett ki. A fegyvere sem volt vele… Én viszont, mint Jóska „haverja” nyugodtan járhattam-kelhettem ott.

Jóskára visszatérve… Az általános után otthagyta a sulit… Néhány évtized múltán ismerőseim mondták: az Odesszai Filharmónia zenei igazgatója.

Jóska, őszintén köszönöm neked. . S azt, hogy barátoddá fogadtál.

No meg azt is, hogy a legszebb – szöveg nélküli - dúdolást tőled halottam, kaptam...

Gerzsenyi András