Rajt a Premier Ligában

Labdarúgás

2013. március 1., 02:00 , 633. szám

Utolsó előkészületi mérkőzésén is veretlen maradt az egész téli felkészülés során remek teljesítménnyel kirukkoló Ungvári Hoverla labdarúgó-csapata. Az ukrán élvonal kieső helyén telelő kárpátaljai együttes egy héttel a tavaszi rajt előtt a másodosztályú MFK Mikolajiv ellen nyert 2-1-re.

Eredetileg a magyar másodosztályban szereplő Balmazújváros ellen tartotta volna a bajnoki főpróbát az ungvári együttes, de a rossz időjárási körülmények miatt a magyar együttes nem tudott elutazni a kárpátaljai megyeszékhelyre, így az itt edzőtáborozó mikolajiviek vállalták az edzőpartner szerepét. Liszenko találatával a Hoverla szerzett vezetést a 32. percben, amire a vendégek még az első játékrészben válaszoltak. Fordulás után nem sokkal Liszenko másodszor is betalált, kialakítva ezzel a 2-1-es végeredményt.

A Hoverla 11 felkészülési meccsén 9 győzelmet aratott és kétszer játszott döntetlent. A 90 százalékos teljesítmény messze a legjobb az élvonal csapatai közül. A jó folytatásra szükség lenne a tétmeccseken is, hiszen a hét végén már indul is a bajnokság tavaszi idénye. A 19. fordulóban az ungváriak a Zorja Luhanszk otthonába látogatnak és mindenképpen pontot vagy pontokat kell szerezniük a bennmaradási remények megtartásához. Luhanszk után az együttes a második Dnyiprót látja vendégül, majd az érmes helyekért küzdő Metaliszt Harkivhoz látogat. Egy esetleges hármas vereség – aminek a lehetősége bizony benne van a pakliban -- alighanem végleg megpecsételné a csapat sorsát.

A tavaszra maradt 11 forduló előtt a bajnoki tabellát 51 ponttal magabiztosan vezeti a címvédéséhez igen közel álló Sahtar Donyeck. Második a Dnyipro 38., harmadik a Dinamo Kijev 37 ponttal, de még a 36 ponttal negyedik Metalisztnak is van esélye az ezüstéremre is.

Az szinte biztosra vehető, hogy a mindössze 3 ponttal sereghajtó Metalurg Zaporizzsja lesz az egyik kieső. A 11 ponttal 15. Ungvári Hoverla nyolc ponttal van elmaradva a 14. Kárpáti Lviv mögött.

A 19. forduló további párosítása: Sahtar Donyeck–Voliny Luck, Csornomorec Odessza–Vorszkla Poltava, Illicsivec Mariupol–Metalurg Zaporizzsja, Metaliszt Harkiv–Metalurg Donyeck, Dinamo Kijev–Krivbász, Tavrija Szimferopol–Kárpáti Lviv, Dnyipro–Arszenal Kijev.

(tamási)