Módosították a költségvetést

Ülésezett a megyei tanács

2014. április 19., 08:58 , 693. szám

A Kárpátaljai Megyei Tanács múlt csütörtöki ülésén módosította a megye költségvetését, és személyi kérdésekben is döntött.

A testület számos korábbi határozata mellett több regionális programot is módosított. Miután a válságos gazdasági helyzetre való tekintettel a parlament előzőleg módosította az ország idei költségvetését, a képviselők 221 526 hrivnyával csökkentették a megyei büdzsé kiadásait.

A Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnökének helyettesévé kinevezett Andrij Szerbajlo saját kérésére a testület visszavonta a képviselő tanácselnök-helyettesi megbízatását.

Éles vitát váltott ki Szerhij Saranics kinevezése a belügyminisztérium kárpátaljai megyei főosztályának élére. A jelenlegi megbízott rendőrfőnök megerősítését tisztségében elsősorban azzal az indokkal ellenezték többen a teremben, hogy a rendőrtiszt Viktor Janukovics rezsimje idején is fontos tisztségeket töltött be a rendvédelmieknél. Jurij Szvitlik, az ungvári Jevromajdan aktivistája szorgalmazta, hogy a megyében hirdessenek nyílt pályázatot a tisztség betöltésére, ahogyan az Voliny, Lviv, Vinnica és más megyékben történt. Javasolta, hogy a képviselők szólítsák fel Avakov belügyminisztert a pályázat kiírására, ám ezt a kezdeményezést csak 50 képviselő támogatta a 106 fős testületből, így az indítványt elvetették. Ugyanakkor a Saranics rendőrfőnöki kinevezésére vonatkozó képviselői indítványt is mindössze ketten szavazták meg az ülésen jelenlévő 73 képviselőből.

A megyei tanács felhívással fordult Ukrajna keleti megyéinek közösségeihez, arra buzdítva őket, hogy foganatosítsanak hathatós intézkedéseket az Oroszország kelet-ukrajnai katonai agressziója által kiváltott konfliktus békés rendezésének, valamint az ukrán állam szuverenitása megőrzésének érdekében.

(zakarpat-rada.gov.ua/zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)