6,5 millió hrivnyás kormánymegszorítás

Mackó Istvánt választották az Ungvári Járási Tanács alelnökévé

2014. április 24., 00:43 , 693. szám

Április 17-én az Ungvári Járási Tanács alelnökévé választották Mackó Istvánt, a KMKSZ képviselőjét, a KMKSZ Őrdarmai Alapszervezetének elnökét. A jelenlévő képviselők közül 53-an igennel szavaztak, míg egy képviselő ellene.

A járási tanács képviselőinek a tisztújítást követően új költségvetést kellett elfogadniuk, ugyanis a kormány 6,5 millió hrivnyával csökkentette a korábban előirányzott összeget. Ennek a megszorításnak nagy kárvallottjai lesznek az ungvári járási tanárok, ugyanis az oktatástól közel 2,9 milliót vont el a tanács. Az említett összeg a tanárok évi kétszeri fizetésemelésére volt betervezve a költségvetésbe, tehát jelen állás szerint a tanárok idén annyit fognak keresni, mint januárban, ami az inflációt figyelembe véve így inkább fizetéscsökkenést jelent majd.

dózsa