Történelemidézés tárogatóval

2014. október 30., 05:30 , 720. szám

Október 27-én a Beregszászi 6. Számú Általános Iskolában rendhagyó irodalom-, történelem- és énekórára került sor. A Rákóczi-szabadságharc emléke előtt tisztelegve, a kuruc hősökre és különösen II. Rákóczi Ferenc fejedelemre emlékezve egy előadássorozat zajlik a kárpátaljai magyar iskolákban. Nagy Csaba tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke rendhagyó óra keretében idézi meg történelmünknek azt az időszakát, amelyik szoros szálakkal kötődik Kárpátaljához. A gondos szervezőmunkának köszönhetően, amelyet a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség végzett, a legtávolabbi iskolákba is eljut ez az előadás. Nagy Csaba igazi küldetéses munkát vállal ezzel a körúttal. Áldásos munkáját a diákok, tanárok nagy örömmel fogadják, hiszen a hallgatóság egy olyan zenei, történelmi, irodalmi „utazáson” vesz részt, amely nemcsak hasznos információkat közöl számukra, de egyben különleges élményben is részesíti őket. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Nemzeti Kulturális Alap segítségével 48 kárpátaljai magyar iskolába jut el 2014 őszén a Hej Rákóczi, Bercsényi... című előadás.

Nagy Csaba a programsorozat kapcsán mesélt lapunknak eddigi élményeiről.

– Sok olyan iskolába jutottam el, ahová – azt lehet mondani – kis lámpásként világított be a tárogató hangja. Mindenütt csillogó szemű, figyelmes diákokkal találkoztam, és nagyon lelkes, elkötelezett pedagógusokkal, akik – úgy látom – mindent megtesznek azért, hogy minél kiműveltebb fők kerüljenek ki az iskolákból.

– Mi a célja ennek a programsorozatnak?

– Cél az, hogy ne csak városi iskolákba jusson el ez az előadás, hanem minden iskolába, legyen az akármilyen kicsi, és akármilyen eldugott helyen. Megismertetni minden magyar diákot ezzel a csodálatos hangszerrel, amely kiemelt magyar nemzeti érték, és szorosan kapcsolódik a kuruc korhoz. Elsősorban felkelteni bennük az érdeklődést az iránt, hogy igen, ez a mienk, a mi kárpátaljai értékeink egy szelete.”

– Hogyan jött létre maga az ötlet?

– Az ötlet maga elég régen érlelődik. 2003-tól, amikor a Rákóczi-szabadságharc 300 éves évfordulóját méltattuk, sok település iskoláiban megszólalt már a tárogatónak a hangja, és sok helyre eljutott az előadás, de ezek többnyire városi iskolák voltak. A későbbiekben pedig szerettük volna, ha nemcsak városi diákok ismerkednek meg a hangszerrel, hanem a falvakban élő tanulók is. Azóta már sikerült eljutni a magyarországi iskolák mellett a Partiumba és a Felvidékre is, a Bodrogköztől egészen Rozsnyó vonaláig. Most, 2014 őszén pedig itt, Kárpátalján zajlik ez a sorozat, ami azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyar iskolák felébe eljut.”

A szervezők a következő évben folytatni szeretnék a sorozatot, és Kárpátalja többi iskoláit is részesíteni kívánják a kuruc kort megidéző zenei élményben.

VE