Köszöntötték a 90 éves Gulácsy Lajos nyugalmazott püspököt

2015. január 15., 09:05 , 731. szám

Ünnepi istentisztelet Munkácson

2015. január 11-én nem mindennapi alkalomból gyűltek össze a hívek a munkácsi református templomban. Ugyanis ünnepi istentisztelet keretében, 90. születésnapja alkalmából köszöntötték Gulácsy Lajost, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) nyugalmazott püspökét, aki hajlott kora ellenére mindmáig megőrizte szellemi frissességét, jóízű humorát és aktivitását, hiszen jelenleg is gyakran utazik be munkácsi otthonából Beregszászba, a püspöki hivatalba, valamint az egyházkerület által a Vérke-parti városban működtetett idősek otthonába, ahol most is szolgál.

Az istentisztelet kezdetén Taraczközy Gerzson munkácsi református lelkész köszöntötte a megjelenteket, köztük Gulácsy Lajos nyugalmazott püspököt, Grezsa Istvánt, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Államtitkárságának miniszteri biztosát, dr. Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét, Ljubka Katalint, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetőjét, Dani Esztert, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Missziói Irodájának igazgatóját, Bacskai József ungvári és Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzult, Zán Fábián Sándort, a KRE püspökét, Zsukovszky Miklóst, a Beregi Református Egyházmegye esperesét, dr. Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét, Barta Józsefet és Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökeit, Nagy Bélát, a KRE főgondnokát, illetve Milan Sasikot, a Munkácsi Görögkatolikus Püspökség püspökét.
A köszöntéseket követően Zán Fábián Sándor püspök tartott szentbeszédet a Zsoltárok könyve 34. részének 2–4. versei alapján. A zsoltárírót idézve, kifejtette: áldjuk az Urat mindenkor. Ez azt jelenti, hogy ne csak akkor áldjuk Istent, ha szép és jó dolgok történnek velünk, hanem megpróbáltatásainkkor is, ha nehézségeink támadnak, ha az élet árnyékos oldalán vagyunk. Majd kifejtette: ő is áldja az Urat azért, hogy a Kárpátaljai Református Egyház ezer próba után is életet, áldást nyert Istentől. És áldott az Úr, hogy adott olyan embereket, akik igaz bizonyságot tettek Istenbe vetett hitükről. Elítélte azt a gyakorlatot, amikor az emberek önmagukban dicsekednek, s arra hívta fel a figyelmet, hogy csak az Úrban dicsekedhetünk, hisz’ tőle kapunk minden tehetséget, erőt. Kifejtette, hogy Gulácsy Lajos is az Úrban dicsekszik, s nekünk is ezt kell tennünk, hiszen Isten a mi reménységünk, aki a halál árnyékából is megment. Ő ad fényt, reményt, kiutat ma is, az elcsüggedt kárpátaljai magyaroknak is, akiket sokkal nehezebb időkben is megszabadított, s ma sem hagy el.
Gulácsy Lajos arról szólt, hogy már fiatal korában megismerte Isten igéjét, s azt, mit jelent az Ő szabadítása, irgalma, kegyelme, majd a fiatalokhoz fordulva arra kérte őket, hogy ők is maradjanak meg Istenben. Kifejtette, mindent meg kell tennünk az életben a jóért, amit csak megtehetünk. S idősek és fiatalok egyaránt építsék Isten országát. Az Úr áldása lesz munkánkon, legyünk mindnyájan jó reménységben efelől. Megköszönte a jelenlévőknek, hogy eljöttek felköszönteni 90. születésnapja alkalmából. Végezetül pedig arra kérte Istent, hogy legyen velünk, áldja meg életünket.
Grezsa István a Nemzetpolitikai Államtitkárság nevében köszöntötte az ünnepeltet, s felolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnök üdvözletét, melyben anyaországunk kormányfője többek között köszönetet mondott Gulácsy Lajosnak azért, amit a Kárpátaljai Református Egyház megújításáért tett, s munkájával példát mutatott nekünk. Dr. Brenzovics László kiemelte a nyugalmazott püspök hitét, töretlen optimizmusát, mely belőle árad, s mely nekünk is erőt ad. Leszögezte: élete példát jelent számunkra. Dr. Orosz Ildikó méltatta az ünnepelt iskolaszervező munkáját, kifejtette, hogy a munkája nyomán megszületett egyházi líceumok több száz végzőse a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán folytatta, folytatja tanulmányait, s megannyi kárpátaljai család lehet hálás Gulácsy Lajosnak azért, hogy életre hívta a líceumokat.
Milan Sasik kiemelte a nyugalmazott püspök Jézusról tett bizonyságtételét, Istenbe vetett hitét, iránta való szeretetét, s azt, hogy fáradozásai eredményeként erős református egyház működik Kárpátalján. Majd arról szólt, hogy reformátusok és más felekezetűek egymást támogatva építik Isten országát. Dani Eszter felidézte Gulácsy Lajossal való eddigi találkozásait, vele kapcsolatos emlékeit, s azt, hogy igaz keresztyén életével nagyon szép példát mutatott neki is. Visszaemlékezett arra, hogy püspöksége idején, a kárpátaljai egyházi oktatás lehetővé válásakor Gulácsy Lajos kijelentette: Isten ajtót nyitott előttünk, be kell rajta lépni, iskolákat kell alapítani. S mint a felszólaló kijelentette, megragadta őt ez az aktivitás, ez a tenni akarás, s ő is sokat tanult tőle. Végezetül pedig felolvasta Bölcskey Gusztávnak, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnökének Gulácsy Lajoshoz intézett köszöntőlevelét.
Nagy Béla visszaemlékezett a rendszerváltás körüli évekre, amikor a Kárpátaljai Református Egyház megújítása során sok bezárt ajtóba ütköztek, de Gulácsy Lajos töretlen optimizmussal vallotta, hogy a bezárt ajtók ki fognak nyílni, s azok meg is nyíltak. Hálát adott Istennek azért, hogy annyi sok munkát el tudott végezni a ma már nyugalmazott püspökkel együtt, melyekben ő is az ünnepelt segítségére lehetett. Nagyon nehéz körülmények között születtek meg az egyházi iskolák, de mára kibontakoztak. Zán Fábián Sándor kiemelte Gulácsy Lajos helytállását, s kifejtette: örömmel tölti el, ahányszor csak ellátogat Beregszászba, a püspöki hivatalba, s jó tanácsaival segíti tevékenységüket. Leszögezte: nem hiába hirdette az evangéliumot annyi éven át, s ma is szükség van a munkájára. Zsukovszky Miklós pedig igazat adott dr. Brenzovics Lászlónak abban, hogy szerinte mindnyájunk Lajos bácsija nélkül nem lennénk azok, akik vagyunk. Nagy munkája volt abban, hogy Isten nevében újjáépítette a romokban lévő egyházat. Példaképpé vált számára kitartásával, Isten igéjéhez való ragaszkodásával…
Az ünnepelt felköszöntői kedves ajándékokkal lepték meg a nyugalmazott püspököt. Az ünnepi istentisztelet fényét pedig tovább emelte a Munkácsi Református Egyházközség és a Mezővári Református Egyházközség énekkarának a szolgálata.

Lajos Mihály