A halkbúsongás költője

Százharminckét éve született Juhász Gyula

Ki ne ismerné az Anna örök, vagy a Milyen volt…című verseket, melyek a magyar irodalom gyöngyszemei közé tartoznak. Ady Endre, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső kortársa és barátja, a híres Nyugat első nemzedékének tagja. A sokak által József Attila előkészítőjének is nevezett költő a magyarság sorsának egyik legjelentősebb magyar lírai kifejezője volt.  A magyar költészet egyik legnagyobb szerelmi lírikusa – Juhász Gyula.

Az elérhetetlen szerelmet megéneklő költő élete 1883. április 4-én kezdődött Szegeden.

Vallásos katolikus szegedi kispolgári családból származott, elődei kisiparosok voltak, apja postai távírótiszt. Ő maga gyenge testű, vézna, nagyon félénk fiúként nőtt fel, ifjúsága olvasással, ábrándozással telt el.  1893–1902 között a szegedi piarista gimnázium tanulója volt. Fiatalkorában eltökélte, hogy pap szeretne lenni. Még gimnazista volt, amikor apja meghalt. Az árvaság, a megélhetési gond még erősítette is ezt a vágyakozását, hiszen a papi élet évszázadok óta adott lehetőséget a szegények számára, hogy tanuljanak, tanítsanak. Így lett kispap az érettségizett Juhász Gyulából. De hamarosan arra jött rá, hogy a papság mégsem neki való. Felismerte magában a bíráló igényű szabad szellemet, és talán már ebben az időben kialakult benne az igény a szerelemre. Hátat fordítva az egyházi életnek 1903–1906-ban beiratkozott a pesti egyetem magyar–latin szakára. Itt indult el életre szóló barátsága Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. Együtt indultak költőnek és tudósnak. Ők hárman voltak a nemzedék nagy reménységei.

1905-ben megismeri az irodalomba robbanó Adyt és költészetét. Azonnal meglátja benne a kor szellemi vezérét. És idővel emlékéhez is sokkal hívebb lesz, mint bárki a Nyugat nemzedékéből. Nemcsak a költészet forradalmárát ismeri fel Adyban, hanem megérti költészetének társadalmi-politikai tartalmát is.

1906. június 17-én tanárvizsgát tesz, majd a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanít (1906–1908). Itt nem talál számára megfelelő társaságot, költészetének nincs visszhangja. Ekkor kezdődik idegbaja, örökké kínzó fejfájása, már foglalkoztatja az öngyilkosság terve is. 1907. február 9-én öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból.

Bár kiesik a nyüzsgő városi életből, ettől eltekintve Budapesten a társai maguk közé számítják mint egyenrangú költőt, és 1907-ben szülővárosában, Szegeden már megjelenik első verseskötete.

1908–1911-ben a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára lett. Egyik megalapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak. Adyval és Babitscsal együtt országos hírűvé válik, és  nemsokára megindul a Nyugat is, amelynek kezdettől fogva munkatársa.

Nagyváradi tevékenysége alatt ismeri meg Sárvári Anna színésznőt, akihez egész életén át tartó reménytelen szerelem fűzi. Az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg.

1911–1913-ban a szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 1913–1917-ben a makói állami főgimnáziumban tanított, s ez idő alatt a városban lakott.

A szakirodalom szerint a Nyugat első nemzedékének legtragikusabb sorsú lírikusa, legígéretesebb tehetsége volt. A pesszimista kedélyvilág, a mélabú, a bánat, a fájdalom költője. Társtalan magánya nem oldódott fel. Túlérzékeny, ingatag lelki egyensúlyú költő. Varga Kálmán monográfiájában így írt Juhászról: „Mérhetetlen boldogságvágyát reménytelen élni nem tudás keresztezte”.  Nagyon csöndes ember, nagyon csöndes költő volt, akinek visszahúzódó, félszeg magatartása mögött egy meg nem alkuvó férfi, egy szent eszméi iránt tántoríthatatlanul hű lélek húzódott meg, aki magában és költészetében összebékítette a hazulról hozott áhítatos hitet és a világ megértéséből fakadó haladó világnézetet. A Nyugat egész nemzedékében ő a legvallásosabb. Élete bánatok és szerencsétlenségek sorozata, a szerelmi boldogság soha nem adatott meg neki.

Költészetének jellemzői: egyszerű, érthető nyelvezetű versek, rövid, zárt kompozícióban. Kedvelt versformája a klasszikus szonett. Nagyfokú formaérzékenység, jellegzetesen impresszionista hangulatlíra. Mélyen hitt a szépségben és a művészetekben. Költészete lassan bontakozott ki. Diákkori indulásakor őrá is Reviczky hat, mellette a divatos Ábrányi Emil, majd Kiss József, akinek újszerű versdallama nyomot hagy az egész nemzedéken. Egyetemista korában társaival együtt fedezi fel Komjáthy örökségét, és ismeri meg a modern nyugat-európai szimbolista-impresszionista-dekadens költészetet. Mindezek tanulságait szervesen építi bele saját költészetébe, anélkül, hogy bárkinek is utánzója volna. S ezek után érkezik el az Ady-költészet tudatosító és ösztönző hatása. Az eddig főleg irodalmi és művészeti élmények közt élő költő kitárulkozik a világ problémái felé. Vallásossága egyre inkább megtelik szociális tartalommal. Krisztus eszméjében a cselekvő emberségességet, a társadalmi igazságot, a szegények megigazulását éli át. A megváltás az ő szemében a szegény ember felszabadulása az elnyomottság, a megalázottság, az emberhez nem méltó gondok alól.

Költői skálája nem túl széles, nem olyan látványos, mint nemzedéktársainak leghíresebbjeié, de érzelmi mélységben, szívhez szóló meghittségben senki se tehető elébe. A magánélet boldogtalansága: Juhász Gyula költészetének egy jelentős részét az Anna-versek teszik ki. Egész életében fájó pont volt benne Anna iránti viszonzatlan szerelme. Szerelmének valójában nem volt élményi alapja, a költő egyre távolodó emlékeiben finomult Anna alakja halhatatlan múzsává.

Schöpflin Aladár így látta Juhász Gyulát: „Természetes levegője a halk búsongás. A cselekvés motívuma hiányzik verseiből.” A költő magát így jellemezte: „A magyar bánat és az emberi részvét költője vagyok. ”

Életében magas szintű elismerésben is részesül, a Nyugat magáénak tudja, háromszor is megkapja a Baumgarten-díjat, ami tisztességes életszínvonalat biztosít a számára, emiatt anyagi gondokkal sem kell küszködnie. De a kor sivárságában sehol sem talál értelmet. Magával hozott idegbajos pesszimizmusa egyre növekszik. A magánélet boldogságában sohasem volt része. És ifjúkora óta újra meg újra el akart futni az élettől. S nem volt, ami visszatartsa. Még az irodalmi siker sem. Nagy tehetségű költő volt, ám életére mégis rányomta bélyegét idegrendszeri problémája, a beteljesületlen szerelem és az elszigetelődés érzete. Állandó depresszióban szenvedett, többször próbált öngyilkosságot elkövetni, amelyek közül az utolsó esetben már nem tudták megmenteni, gyógyszer-túladagolásban halt meg 1937-ben.

Ha Juhász Gyula, akkor tipikusan az Anna-versek után nyúlunk, hiszen ezek azok, amelyek végtelen egyszerűséggel és érzelemmel festik elénk a beteljesületlen szerelem lélekfakasztó pillanatait, ám most mégis egy kicsit másabb tematikájú verset ajánlok figyelmükbe:

Juhász Gyula: Solveiget hallgatom

Ma szőke álmok szűzi fénye,

Tengerszemek derűje, mélye,

Virágmezők világos éje,

Nagy tengerek szabad zenéje

Száll szívembe mélyen.

Ma nem pereg a homokóra,

Gondot, hamut szívembe szórva,

Ma szürke szerda szordinója

Agyamat fájón át nem fogja,

– Virág nyit az éjben.

Ma mély üvegharang a lelkem,

Ma csend a szívben, dal a csendben,

Ma jó a sors, nem vádol engem

Eredő bűn: ma újra lettem

S gyermekségem érzem.

(forrás: wikipédia.hu)

Váradi Enikő