Krisztussal van tovább… (Mk 6,7.12-13)

2015. augusztus 12., 10:23 , 761. szám

Názáret városában a Megváltó Krisztusnak durva elutasításban volt része. Azok az emberek, akik között a gyermek- és ifjúkorát töltötte, nem fogadták el Őt. Pedig még rá is csodálkoztak arra a bölcsességre és hatalomra, amely benne volt.

Az elutasítás nagyon sokak számára a pálya, az élet végét is jelentheti. Ilyenkor szoktak megrekedni, holtvágányra futni a tehetségesek, akik érzékenyebbek, s a terméketlenség, a siker hiánya okán szembefordulnak elhívójukkal és önmagukkal is, mélybe hullnak a felemelkedés helyett. A kétségből kétségbe eső ember úgy érzi, elnyeli a feneketlen mélység, nem létezik kiút. Előkerülnek a pótszerek is, de ezek csak tetézik a már meglévő bajt. Meg az is megtörténik, hogy a csalódott ember ilyenkor egyetlen kiutat lát csupán, az életből való távozást.

Az ilyen helyzetben lévőknek legyen vigasztalás az, hogy az a Krisztus, aki gyakran tapasztalta az elutasításnak, a megvetésnek az ízét, érettünk vállalta mindezeket. Vállalása önkéntes volt. A miérettünk jött Krisztus-Isten nemcsak külső szemlélője volt az emberi életnek, sorsnak, hanem átélője, szenvedője is. A Krisztust ismerő, kereső ember nincs egyedül semmilyen élethelyzetében, mert vele van Krisztus, az Isten.

Rácsodálkozhatunk arra, hogy az elutasítás után Krisztus földi életében nem megállás, megrekedés következett. A Megváltó intenzív munkába fogott. Honnan merítette hozzá az erőt? A mennyei Atyával való közösségéből. Nem arra tekintett és nem arra épített, hogy milyennek látják őt az emberek, vagy éppen mit gondolnak, mondanak felőle. Egyetlen dologra figyelt: ne térjen el attól a küldetéstől, amit az Atyától kapott a Fiú. Nekünk is Urunkra kell tekintenünk, az általa kijelölt úton kell haladnunk, s nem az emberek szavát figyelnünk minduntalan.

A mai világban, ahol az ember keresi önazonosságát, létének értelmét, sokak kérdése: hol a helyem, van-e értelme az életemnek? Az ember igazán Krisztus mellett találja meg a helyét, Krisztus szolgálatában az élete értelmét. Természetesen a tanítvány nincs minden ismeretnek a birtokában, mindent nem ért, nem is érthet. De Krisztus ellátja folyamatosan tanácsaival. Sőt, ezt a gyakran értetlenkedő, rossz lépésekre is hajlamos tanítványi közösséget feladattal, küldetéssel bízza meg.

Téged is szólít. Szólít azért, hogy szeretetével átformáljon, megújítson, krisztusi formába öntse az életedet és megtöltse azt igazi tartalommal.

Majd miután magához szólította a tanítványokat, „… kezdte őket kiküldeni…” (7. v.). Ezzel kezdetét vette az egész életüket kitöltő misszió. Az az élet, amely már nem értelmetlen, nem céltalan, hanem konkrét, Krisztustól kapott célokkal, feladatokkal rendelkezik. Az ilyen élet már nem kártékony, nem kaini lelkületű, hanem mások hasznára, javára van.

Természetesen a tanítványi küldetést nem lehet emberi erőből teljesíteni. Az semmilyen körülmények között sem elegendő hozzá. Ezért a tanítványok Krisztustól hatalmat, erőt kapnak. Azok, akik szolgálatukban felismerik, hogy a testi erejük csődöt vall és veszélyezteti a szolgálat eredményét, azok kérik is Krisztustól a mennyei erőt.

Szükség is van a krisztusi erőre, a mennyei erőre, mert nincs az a földi hatalom, erő, amely a gonosz erejét, hatalmát legyőzhetné. De Krisztus hatalma igen.

Vegyük mi is tőle ezt a küldetést és hozzá az erőt, hatalmat, és szóljunk arról a Krisztusról, akiről szóltak a tanítványok az embereket új életre meghívva.

Krisztus nem változott, tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Ezért, ma is meggyógyulhatnak a betegek és megszabadulhatnak azok is, akiket az ördögök tartanak fogva. Merjünk hinni benne, vállaljuk őt, mert érettünk és bűneinkért áldozta életét a kereszten. Imádkozzunk azért, hogy az Úr nyújtsa ki a kezét és átéljük, hogy az ő neve erő, hatalom, áldás. Ámen.

Kolozsy András
református lelkész