Újabb közönségdarabbal készül a beregszászi színház

2015. augusztus 12., 09:55 , 761. szám

Kárpátalja sem élhet immár muzsikaszó nélkül, döntötték el a beregszászi színháznál, s mindjárt úgy határoztak, hogy színpadra állítják Móricz Zsigmond majd egy évszázada töretlen népszerűségnek örvendő vígjátékát, a Nem élhetek muzsikaszó nélkült.

A feladattal Katkó Ferenc rendezőt bízták meg, aki legutóbb, kis híján egy esztendeje Szép Ernő Lila ákác című művét vitte színre a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatával, méghozzá – a nézőszámból ítélve – szép sikerrel.

Az időzítés nem véletlen: a szeptember 4-i premiert egyben évadnyitó előadásnak is szánják a színházban. Itt gyorsan jegyezzük meg, hogy csak a kulturálisan ínségesebb időket is megélt, tapasztalt kárpátaljai színházjárók képesek valóban súlyának megfelelően kezelni azt a körülményt, hogy a társulat immár második éve saját produkcióval nyitja az évadot. „Saját produkción” mindenekelőtt azt értjük, hogy tisztességes díszletre és jelmezre is futja a kasszából, de az sem mellékes, hogy a szereposztás a főként itthon játszó művészekre alapoz, így számíthatunk rá, hogy a bemutatót követően év közben is gyakran műsorra tűzik majd az előadást. A próbafolyamat augusztus 6-án egy fontos állomásához érkezett el, amennyiben amolyan nem hivatalos, előrehozott, közönség előtt lejátszott főpróbát tartottak múlt csütörtökön.

A történetet a mű 1935-ben Jávor Pál és Somogyi Erzsi főszereplésével készült filmváltozatából valószínűleg mindenki ismeri. Az elszegényedett dzsentri, Nyiri Balázs házában három napig folyt a névnapi mulatság. Amikor Pólika, a háziasszony megelégelte a tékozlást és a féktelen dáridózást, hazaköltözött az őt felnevelő nénikhez: Zsanihoz, Pepihez és Minához. Balázs igyekszik megbékíteni és hazatérésre bírni makacs feleségét, ám hiába, így beveszi magát egy közeli kocsmába, ahol éjjel nappal húzatja a cigányokkal, miközben a portájáról olyan hírek érkeznek, hogy azt széthordják a cselédek meg a cigányok. Utóbb azonban kiderül, hogy ez is csak az általános „összeesküvés” része, amely Lajos, Zsani néni bátyjának vezérletével azért szerveződik, hogy kibékítsék a párt, Pólika hazatérjen, a kocsmában pedig végre abbahagyják a cigányok a szünet nélküli muzsikálást. Talán mondani sem kell, hogy a mesterkedés végül sikerrel jár, a férj és a feleség kibékülnek, vagyis a darab heppienddel zárul.

A művészek még az öltözőben lihegtek a főpróba után, amikor Katkó Ferencet a darabválasztásról kérdeztem a színésztársalgóban.

– Még tavaly indultunk el a darabválasztással abba az irányba, hogy klasszikus magyar szerzők műveit célozzuk meg, méghozzá olyanokét, akiknél a vidékünkhöz való kötődést is fel tudjuk mutatni. Ismeretes, hogy a tavaly bemutatott Lila ákác szerzője, Szép Ernő Huszton született, idei választottunk, Móricz Zsigmond pedig a határ menti Tiszacsécse szülötte, akinek az édesanyja a Tisza innenső oldalán, Csetfalván látta meg a napvilágot – mutatott rá a rendező.

– Egy határon túli magyar színház legfontosabb feladata a magyar kultúra ápolása. Ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy ilyen zseniális alkotók származtak erről a vidékről, vétek volna nem ápolni, népszerűsíteni ezt a kulturális örökséget – tette hozzá.

A kérdés ezek után már csak az volt, hogy miként esett a választás a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabra, s mi az, amit a beregszászi színház sajátjaként bele tud vinni ennek a magyar színházak által szinte folyamatosan játszott műnek az előadásába?

– Sokszor felteszem magamnak a kérdést, kinek csináljuk a színházat mi, színházi emberek: magunknak vagy a közönségnek? Úgy gondolom, az a fontos, hogy a néző bejöjjön a színházba, és itt jól érezze magát. Ha azután valakit ezen felül megfog, elgondolkodtat egy-egy mondat, egy-egy karakter vagy jelenet, már megérte, nem dolgoztunk hiába. Amint a Lila ákác esetében, ezúttal sem szeretnék „művészkedős” színházat csinálni. Fontosnak tartom, hogy Juli néni is be akarjon jönni faluról a színházba, s persze azt is, hogy minél több előadást tudjunk játszani. A mai bizonytalan, nehéz időkben különösen fontos egy olyan estét szerezni az embereknek, amikor rövid időre megfeledkezhetnek a színház falain kívüli világról” – fogalmazott Katkó Ferenc.

Hogy azután a rendező, s az előadásban szereplő Ferenci Attila, Tarpai Viktória, Gál Natália, Kacsur András és Kacsur Andrea, Orosz Melinda, Sőtér István, Szabó Imre, Vass Magdolna, Orosz Ibolya, Domáreckájá Júlia és Mónus Dóra sikerrel vette-e az akadályt, azaz sikerült-e újabb közönségdarabbal megörvendeztetniük a nézőket, azt hamarosan maga is eldöntheti az olvasó. Hiszen ne feledjük: szeptember 4-én premier!

szcs