V. KurucFeszt

2016. július 15., 10:47

Világklasszis fellépőkkel, eseménydús programokkal várja önöket a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet ezen a hétvégén Tiszapéterfalván.

Szombaton, július 16-án 15.00 órától a Tisza Stadionban a lovak szerelmesei örülhetnek, hiszen bemutatkoznak a kárpátaljai lovasiskolák.

A lómustrát követően az érdeklődők lóra pattanhatnak, íjászkodhatnak, megismerkedhetnek a jurta rejtelmeivel, vagy lovas kocsira, hintóra ülhetnek.

A legkisebbeket ügyességi játékokkal várják.

Vasárnap, július 17-én 13.00 órától a vidámparkban magyarországi és helyi előadók gondoskodnak a fergeteges hangulatról az V. KurucFeszten.

Fellép a kárpátaljai hagyományőrző együttesek színe-java: a Rusznaki, a Kokas Banda, Szalonna és bandája, Ferenczi György szájharmonika-művész és a Rackajam, valamint Both Miklós (a Dal 2016 zsűritagja, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, előadóművész) és együttese.

Az estet sziporkázó örömzenélés zárja.

A fellépők mellett kézműves sátrak, ízek és szolgáltatások utcája, borkóstoló, civil szervezetek bemutatkozó sátrai, kuruc kori játékok, lovaglás, íjászat várja az ideérkezőket.

Idén először gyermekváros fogadja a legkisebbeket, továbbá a vidámpark szolgáltatásai is igénybe vehetők.